Óda a világ legerősebb bajnokságához

Alapvetően a bajnokságot három részre oszthatjuk. Van a FradiETO vagy ETOFradi kinek hogy tetszik, ne legyen ebből sértődés. A 3-7. helyért harcoló állandó klubbok, valamint az NB1 és az NB1/B között liftezők és kiesést megúszok. Az utóbbiakkal most nem foglalkoznánk olyan mélyrehatóan volt nekik elég problémájuk.

Kieső helyen végzett a NEKA valamint a Békéscsaba. A lila-fehérek bár az utolsó két fordulóban megtáltosodtak, de már ez nem osztott, nem szorzott nekik. A Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata a végsőkig kiélezett harcot vívott a Szombathellyel ám a hősies csatában elvérzett.

A fent említett SZKKA csapatánál hiába volt Mayer Szabina, Orbán Adrienn valamint Katarina Tomasevics épphogy megúszták a kiesést. Előttük az egykor szebb napokat látott Érd végzett. Horváth Roland lányai számomra meglepetést okoztak, én őket tettem volna az egyik kieső helyre. Fehérváron azt tervezték hogy kiemelkednek és elég veretes névsorral (Szarka, Pijevic, Triscsuk,Temes, Afentaler) kezdték a szezont de nem sokminden sikerült. Kisvárdán végre nem légiósokra épülő, szépülő alakulat jött össze viszont komolyabb eredméynek nélkül. A Dunaújvárosi Kohász is erőn felül teljesített a szezonban szerintem a megszerzett nyolcadik hellyel.

A hetedik helyen végzett a Siófok KC. Hát hogy is mondjam, nem tudom kifejezni szebben ez egy elég szar szezon volt a Balaton déli partján. Botrányok, edzőkirúgás, váratlan vereségek, távozó játékosok, fizetés elmaradások, pontlevonás. Így eléggé kaotikusnak hangzik. Azért látszik, hogy ott valami nagyon nem stimmel. Oké értem én, hogy az MKSZ kicseszett velük a semmissé tett kovidszezonban. Oké értem én, hogy gazdaságilag rossz év volt nekik. Oké értem én, hogy nem jöttek az eredmények. Amit viszont képtelen vagyok felfogni, hogy akármi történik a csapattal érkezik Mr. Fodor és bekapcsolja a bullshit generátort amiből persze az jön le, hogy mindenki más hibás csak Ő nem. Amit még végképp nem értek, hogy az hogyan lehetséges, hogy egy klubnak ennyi tartozása van emberek felé (volt edzők, volt játékosok stb) akkor, hogy képesek egy rakás új játékost igazolni valamint teljesen új szakmai stábot? Ezek az emberek nem olvasnak híreket? Nem megy az info a kézilabdás berkeken belül? Nem tűnik fel, hogy minden évben botrány van?

A hatodik helyen végzett és ezzel történelmi sikert ért el az MTK Budapest csapata. Ez lehetne egy szép történet is. DE (ugye mindig ott egy de) a sokáig az éremért is harcoló fővárosi csapat mérkőzései, hát hogyis mondjam öhm nem színvonalasak. Mielőtt szó érné a ház elejét (igen vállalom) az idényben láttam vagy öt MTK meccset. A védelem átjáróház, ezért a kapus teljesítmény is gyengébb volt (megnéztem volna mit tudott volna nyújtani Suba és Győri ha normális védekezés van előttük) a támadójáték teljesen esetleges. Adjuk oda a labdát Szöllősi-Zácsiknak vagy Pálnak majd ők elintézik. Mielőtt le lennék hülyézve kijelenteném a számok nem hazudnak. Az MTK gólkülönbsége 785-805. Ezt 26 mérkőzésre lebontva 30,19 lőtt és 30,96 kapott gól. A 785 lőtt gólból Pál (179) és Szöllősi-Zácsik (127) 304-et szerzett. A konzekvenciát kérjük ezután levonni.

Debrecen néhol tökös játékot mutatva lett ötödik. A koncepció nem rossz, vannak fiatalok (Vámos Petra, Tóvizi Pera), rutinosak (Kovács Anna, Hornyák Dóra), eredményes légiósok (Despotovic). Hogy ne legyen minden szép és tökéletes, az Európa Liga szereplés azért hagy némi kívánni valót maga után. A csoportkör sem jött össze köszönhetően a nagynevű török Kastamonunak (akik eléggé beerősítettek már a következő szezonra). Az év közbeni edzőváltás nem sült el rosszul. Mondjuk én még hagytam volna dolgozni Kudor Kittit. Kiváncsi vagyok mire megy majd a csapat Szilágyival és Planétával. Itt jegyezném meg hogy Hajrá Szimó a Magyar Kézilabda Válogatottnak szüksége van rád.

Nem sokkal maradt le a bronzéremről a Váci NKSE. Mondhatnánk, hogy ez mekkora sikersztori, mert fiatalok, magyarok, sikeréhesek (Kácsor, Helembai, Lakatos) viszont Európában ők is könnyűnek találtattak az Európa Liga kűzdelmeiben. Épphogy továbbmentek a cseh Most ellen a selejtezőben, de a csoportban a Paris, Ikast, Zevnyigorod csapatai sokkal erősebbnek bizonyultak. Na persze ezek papíron jobb csapatok is, de azért az öt meccsen (mivel a Paris ellenit a vírus miatt elmaradt meccset 10-0-al a franciáknak írták) átlag 34 gólt kaptak az azért kicsit soknak mondható. DE reméljük ezek a játékosok nem csak örök igéretek maradnak, hanem felvirágoztatják a Magyar Női Kézilabdát.

Az év legnagyobb meglepetése a Motherson-Mosonmagyaróvár bronzérme. Mondjuk négyszer csak egy góllal múlták felül az aktuális ellenfelet, de jó csapatnak szerencséje is van. A Gyurka-lányok látszólag a végére kicsit megfáradtak, de csak érmet szereztek. Kiváncsi vagyok mi lesz velük ugyanis a lányok nagy része távozik az egyesülettől.

És akkor vegyünk egy nagy levegőt és vesézzük ki a világ legjobb, leggazdagabb, legerősebb csapatát aki másodikként végzett hazája bajnokságában. Igen, a Győri AUDI ETO KC. Hiába a sorozatos BL és a hazai győzelmek, látszott azért már a tavalyi csonka szezonban is, hogy valami nem klappol náluk. A Danyi vs. csapat vs. vezetőség harcot ezren, ezerféle módon kivesézték már, de véleményem szerint túl nagy falat volt ez Gábornak és a covid mentette meg (és Eduarda Amorim) attól hogy elküldjék. Hallani ezt azt, norvég lázadást stb. Én csak annyit jegyeznék meg, hogy az jelent valamit ha egy játékos úgy reagál a volt csapata edzőjének kirúgására ahogy Amanda Kurtovic reagált (természetesen kicsit túllőtt a célon). Ambros visszahozatala a Final4ra hát hogyis mondjam nem volt egy etikus lépés a vezetőségtől.(mondjuk a csapattól sem a Fradi elleni játék) A hispán kicsit ki van égve, nem úgy jöttek az eredmények, botrányoktól hemzsegő magánélet. Nem biztos hogy a jövőre nézve jó előjelek.

A bajnoki címet 2015 után a fővárosi zöld*fehérek szerezték meg. A nagy volt az örömöt még az sem homályosította el, hogy az ETO elcseszte az egész szezonját. De megérdemelten nyert bajnokságot a Ferencváros. Az új legiósok beváltak, Janurik és Bíró elég jó kapuspáros, úgyhogy minden szép és jó. Lenne, ha végre valahára egyszer összejönne nekik egy nagy durranás a BL-ben is. Azért hogy egy ilyen csapat nem tudja lereagálni hogy kell nyitott védekezés ellen támadni és hogy 7 a 6 ellen védekezni hát... Azért itt is volt évközi dráma (Háfra és Schatzl Győrbe igazolása, Elek szokásos közönséges stílusa) de ez hozzá tartozik a női kézilabdához.

Az elemzés végén azért egy részt szenteljünk a nemzeti csapatunknak is. Ott leszünk Tokióban ez tény és nagy siker (igen örülünk neki még akkor is ha kedves kollegánk Nyútomi kapott hideget meleget). De attól még nem kell elhinni, hogy itt kérem szépen a bab is hús, mert akkor a jövőben pórul is járhatunk. Az Európa Bajnokságon eléggé leszerepeltünk ugyebár, és szeretném ajánlani mindenkinek hogy hallgassa meg az EB értékelő mélyinterjút a Pálinger, Kirsner párossal. Az is egy szép mosakodás volt amit ők műveltek.

Végszóként csak annyit említenék, hogy nagyon drukkolunk a Magyar kézilabdának, hogy sikereket érjen el, de nem szabad sütkérezni a vélt vagy valós sikerekben mert a világ elrohan mellettünk és nem a miénk lesz a világ legerősebb bajnoksága.