Női bl négyes döntőjébe először jutott két magyar csapat, mely történelmi eseménynek mi is nagyon örülünk, főleg mint semleges szurkolók, hisz bármelyik magyar csapat nyerné is meg a serleget, az mindenképp menőség lenne. És mivel a sorsoláskor szerencse is mellénk állt, az sem elképzelhetetlen, hogy egy házi döntővel ér véget a sorozat a két ősrivális hazai klubbal, ami azt hiszem igazi drámákat tartogatna. De ott még ugye nem tartunk, először az elődöntőkön kell túlkecmeregni. Nézzük, hogy hogyan is jutottak el csapataink a végelszámolásig, mik a lehetőségeik, mik az erősségeik, mik a gyengéik. Kezdjük is...
...az Etóval. Megszámlálhatatlan elődöntők a nemzetközi kupákban, tömérdek elveszített döntő és végül 5 bl-cím fűződik a Győriek nevéhez, mely vagy másfél évtizede masszívan nem a részvétért indul el a sorozatban hanem annak megnyeréséért. A csapatot ennek megfelelő presztízs és elvárás lengi körül; ha bármely ellenfél legyőzi őket az amott óriási skalp és ünnep, emitt pedig komoly veszteségérzet és csalódás, ha pedig valaki idő előtt megállítja a csapat menetelését az még a semleges szurkolókból is mély indulatokat gerjeszt, így talán joggal mondható, hogy a 4 csapat közül az érdeklődés leginkább rájuk szegeződik.
Az idei év akárhogy is nézem azért hullámzó teljesítményt mutatott, ha ez ugyan a meccsek végeredményeiben nem is feltétlenül mutatkozott meg, de a játékban mindenképp. Szvsz a könnyebb csoportba (A) kerültek; a csoportelsőség idén elmaradt, de ez a lebonyolítás miatt igazából nem is volt különösebben érdekes, az inkább, hogy a velük azonos erőt képviselő csapatok ellen vagy rezgett a léc (Esbjerg), vagy az odavágón (Rapid Bucuresti), vagy mindkét mérkőzésen kikaptak (Metz). Akárhogy is, a csapat amikor kellett összekapta magát, és az Esbjerg ellen így zsebelte be a nyolcaddöntőt elkerülő 2 pontot és mehetett egyeneságon a negyeddöntőkbe, ahol az addigra rommá sérült Odense várta őket, akik ellen csak az első meccsen volt némi izgulnivaló (márha a stabil 2-3 gólos vezetés annak számít), majd a visszavágon teljesen szétverték leendő edzőjük csapatát.
A megfogyatkozott dánok nem túl sokáig tartó ellenállásából kiindulva mégis nehéz eldönteni, hogy a győri csapat igazából hol is tart hisz a fent említett okokból kifolyólag az Odense nem minősült ellenfélnek Oftedaléknak, így kis túlzással a soron következő mérkőzés fog minden kérdésre választ adni a Rába-partiaknak. Mondanám, hogy aki ezt az elődöntőt megnyeri az lazán behúzza majd a döntőt is, de a 2016-os F4 - ahol előzetesen úgy tűnt, hogy a legkeményebb meccs a Budu elleni elődöntő lesz - szerintem mindenkit megtanított arra, hogy a tánc még csak a döntőben kezdődik.
Ha egyén(iség)ekre bontjuk a két csapatot sem olyan egyszerű, hogy hol szerepel a több és jobb játékos: ha azt mondom, hogy ott egy Vjahirjeva, akkor itt egy Oftedal; ha azt mondom, hogy ott egy Jerábková, akkor itt egy Gros; ha azt mondom, hogy ott egy Roberts, akkor itt egy Nze Minko; ha azt mondom, hogy ott egy Lunde, akkor itt egy Toft; ha ott egy Jezic, akkor itt egy Brattset. Ha azt mondom, hogy a Vipers kispadja talán egy picivel hosszabb mint az Etóé és talán több a támadóember, akkor eszembe jut, hogy a meccseket a védekezések nyerik és abban talán az Eto egy hajszállal jobban áll. Talán, tényleg csak talán a norvégok szélen vannak jobban eleresztve, de az utóbbi időben a tv-ben elcsípett meccsek alapján úgy látom, hogy ott Faluvégi lehet a titkos aduásza a Győrieknek.
És ne felejtstük el, hogy Martin már számíthat Haugstedre és Brattsetre is akik véleményem szerint kulcsfigurákká léphetnek elő, ha nem is egy kiugró csúcsteljesítménnyel, de azzal mindenképpen, hogy velük tágulnak a variációs lehetőségek (főleg védekezésben) így jelenleg tényleg elképzelésem sincs, hogy melyik csapat jut tovább, és azokat is bátornak tartom akik erre az elődöntőre magabiztosan mertek nagy összeggel fogadni.
Az biztos, ha Lunde és Toft legjobbját nyújtva védi majd kapuját akkor gigászi csatára lehet számítani, sok drámával már az első mérkőzésen.