Régi dicsőségünk?

Igen, igen, nagyon jól eltűntem, pedig nyútomi meg is pendítette, hogy tervben volt egy győri szezonértékelőcske. Csak aztán olyan gyorsan lenőttek az uborkák, hogy mire észbe kaptam, máris megérkezett a szilvaszezon, lehet gyűjteni a pálinkára valót, és lehet beharangolni a szuperkupát, az MKSZ legfölöslegesebb találmányát - pedig azért van nekik pár. Hogy faszán átváltsak modorosba, itt meg is ragadom az alkalmat, hogy foglalkozzak ezzel - na nem a szuperkupával, mert arra ugyan csilliccsel együtt kitoljuk a képünket, hanem azzal, hogy mi is volt ez a tavalyi szezon, és miért nem vagyok optimista a mostanival kapcsolatban sem. Hajtás után a feléledés.


Szóval mi is volt ez a tavalyi szezon. Természetesen klubelnököstől, edzőstől mindenki felvette a ferencjóskát, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve, hiszen a sok sérült. Ez a hivatalos rész, ami sajnos nem több, mint jó nagy bullshit. Mert szerintünk a kép minden, csak nem rózsás, és erről legkevésbé a csapat tehet, sokkal inkább a már említett úriemberek. Mert mi is történt itt a nagy sérüléshullámban, amire hivatkoznak, ugye. Ne tessék félreérteni, előre szólok, nem az a szerző baja, hogy buktás lett a bajnokság és a BL-elődöntő sem lett meg, mert ilyen van, hanem az, hogy a tanulságok levonása helyett a magyar sport nagy ellensége lett az okozó, név szerint Külső Körülmények.Ő már akkor megmondta!

Nézzük akkor a tavalyi hiányzókat (most a hiányzás okától eltekintünk, bár nyilván a terhesség és a keresztszalag-szakadás semmilyen körülmények között nem tartozik egy kalap alá, de abból a szempontból mégis, hogy az érintett játékos nem játszik) úgy, ahogy még nem tettük, a szezon végén Ambros rendelkezésére álló keret vs. tavaly nyáron tervezett keret.

Menjünk posztonként, és kezdjük az elején: kapus. Igen, Lunde kiesése nagyon nem volt tervben, és legyünk őszinték, ha valakit nem lehet pótolni, az pont ő. Ráadásul a helyére érkező Grubisić is megsérült, aztán jött ugye Grimsbø. Egyenértékű pótlásnak nem lehet nevezni egyiküket sem, de vállalhatónak mindenképpen (annak tükrében meg pláne, hogy a mostani szezonra huss, Lunde mehetett, meg sem próbálta a vezetőség komolyabban megtartani, tehát erre elég visszás hivatkozni, ha most jó lesz, tavaly is jó kellett, hogy legyen, nem?), így maradjunk abban, hogy kapusposzton a tavaszi csapat többé-kevésbé megvolt az eredeti tervekhez képest.

Nézzük a jobbszélt, ahol ugye történt egy és más. Orbisz sajnálatosan megsérült, de Móvárról talált az ETO egy beugrót, Knedliková pedig bizony jóval több lett, mint beugró. Élete lehetőségét kapta a sorstól, élt is vele, továbbá ő is most még Győrben van, vagyis itt is mondhatjuk: a jobbszél megvolt tavasszal is.

Jobblökő a következő, na hát itt Kacét inkább nem is említem, de nem is kell, hiszen őt már szeptemberben sem tervezhette Ambros. Planéta vagy nem játszott, vagy minek játszott (volt már játékos, aki a padon ülve tudott segíteni a csapatának, mármint csak úgy mellékesen megkérdezve?), Müller pedig maga volt a megtestesült katasztrófa. Közismert volt már róla korábban is, hogy fejben komoly problémái vannak, német pajtásunk egyszerűen csak Prinzessinnek nevezte, aminek a magyar megfelelője ebben az összefüggésben a primadonna. Na, ide nem annak jött, bele is bukott. Müller megvolt ősszel, megvolt tavasszal is, hogy a szakmai stáb miért küldte haza, azt tudjuk, de ettől még nem az a bizonyos Körülmény barátunk játszott közbe, vagyis a harmadik posztnál járunk, ahol azt kell mondani, hogy ősz vs. tavasz döntetlen.

Nézzük az irányítót. Görbe kiválását pontosan tudta mindenki, hogy meg fog történni, helyére jött Aguilar. Hogy Maca semmit nem ért, azt meg még Rosztovban is két hét alatt észrevették. De a mi szempontunkból ismét ikszre áll a két évszak meccse.

Beálló. Nincs miről beszélni, megvoltunk, nem múlt rajta semmi.

Ballökő. Na igen, itt már nyilván világos az érv, hogy nem volt Duda. De kérem szépen, hozták helyette védekezni Morenát, mi persze ezt nem értettük, hogy miért védőben próbáljuk pótolni, hisz hiába tanárian védekezi a hármast Duda, tudtuk, hogy támadásban jobban fog fájni a hiánya. A szakmai stáb szerint nem így volt, így hoztak egy védőt, aki nagyjából másfél percet játszott a BL-ben, viszont van legalább egy jó hároméves szerződése, úgyhogy most van három éve arra, hogy megmutassa, amit mindenki tud, csak kevesen mondják ki: neki még Móvár is sok lesz. Szóval itt az első (és súgok, egyetlen) poszt, ahol tényleg volt egy, azaz egy komoly hiány az eredeti tervhez képest. Azt, hogy decembertől áprilisig az edző miért nem talált megoldást arra, hogy ezt hogy hidalja át, mindenki gondolja át maga, meg persze gondolja át azt is, hogy akkor vajon az az edző jól dolgozott-e.

Balszélső. Lásd beálló, bár Szepi rettentő keveset játszott, aminek az okát ismét Ambrosnál kéne keresgélni, azt hiszem.Egyszer volt, kétszer volt, lesz háromszor is?

Ennyit tehát a nagy sérüléshullámról. Kifogásnak jó (nem jó), de sajnos csak mellébeszélés. Vízválasztó lesz a következő (mostani) szezon abból a szempontból, hogy kiderüljön, vajon az első két BL Ambros Martínja-e a valódi, vagy a harmadik szezonban semmit nem mutató Ambros Martín-e a valódi. Az első BL-győztes csapat még nem az ő kerete volt, egyedül Soós jött az ő kérésére, látjuk, hova jutott, a második BL-győztes csapatban pedig a világ akkori öt legjobbja játszott. Amikor pedig a csapatépítés lett volna a feladat, akkor az olyan szinten nem sikerült, hogy azt a bajnokságot, amihez évek óta szagolni sem tudott senki más, 2:0-val elbukta. Persze ne legyen kétség senkiben, ha a Fradi nem egyenlít három másodperccel az első meccs vége előtt, akkor 2:0-val bajnok az ETO, de ez csak még inkább abba az irányba tolta volna az szezonértékelést, hogy minden oké. Tessék ugyanakkor arra is gondolni, ha nincs a veszprémi csoda az első szezonban, akkor lehet, hogy 0 BL van. Igen, sportban nincs ha, de ahhoz, hogy reálisan lássunk, ezt sem árt végiggondolni.

És akkor az idei keret. Világrekordgyanús mennyiségű játékos távozott, nem sok jött, de legalább minőségben semmit nem javult a csapat. Tomori lehet az egyetlen minőségi igazolás, de (cáfoljon rám) tartok tőle, hogy Müller-effektus lesz belőle. Sulland sosem volt jó, miért pont most lenne használható, védekezni eleve nem tud, támadásban kb. 20 percet bír, akkor is csak annyi a játéka, hogy ha zárnak neki, lő (vagyis valami lövésszerűt csinál). Kiss Éva számomra érthetetlen, én biztos, hogy Grubát tartottam volna meg Kari mellé, de amikor még az én véleményemet valaki meghallgatta (még ha nem is számított), akkor az ETO Lundékat, Amorimokat és Løkéket igazolt, most meg nem. Groot valószínűleg még a legjobb a mostani igazolások közül, bár ha irányítót fog játszani, akkor minek négy (itt van Tóth Gabi is, de nekem ő nem számít új igazolásnak), ha meg lövőt, akkor Amorim és Groot mellett Tomori megy ki jobblövőbe, így ott lesz három, remek lesz. Vagy esetleg Tóth Gabi ésvagy Misi fog Korsó mellett balszellőzni? Mert abból ugye csak egy van… És persze Broch, aki állítólag csinos (szerintem nem, de ez ízlés dolga és semmi jelentősége), de legalább ügyetlen. Mondják ezt olyanok, akik már látták idén játszani, és akik mondják, azoknak adok a véleményére.

Vagyis az idei csapat nem tudom, mennyivel lesz jobb, mint a tavalyi. Oppardon, jobb lesz, hisz van már újra Duda, és lesz újra Görbe. Ebben kell most bízni. De akkor az új igazolások miért is vannak?

Pesszimista vagyok, évek óta először nem látom, hogy ez a csapat BL-győzelemre képes lehet. Sőt most még arra sem tennék nagy összeget, hogy a bajnoki címet vissza fogja szerezni. De cáfoljanak rám, és mutassák meg, hogy én látom rosszul. Például szombaton, a szuperkupa döntőjében.