Olyan történik Győrben, amihez nincs hozzászokva az egyszeri győri szurkesz: BL-selejtezőt kell játszani a csapatnak, méghozzá mindjárt most, hétvégén. A Fradi váratlan, de vitát felül teljesen megérdemelt bajnoki címe után mi más is lehet a cél, mint hogy ismét két magyar játsszon a BL főtábláján, és erre minden esély meg is van.
Engem az első meccsünk nem győzött meg, egy egyáltalán nem csúcsra járatott Fradi ellen, hazai pályán hiába az öt gól, meg hiába volt végül is magabiztos a győzelem, az a játék nem sok mindenre lesz elég a BL-ben. Viszont egyrészt nem vagyunk (még) a BL-ben, másrészt én vagyok a legnagyobb ellensége annak, hogy azt mondjuk egy szerdai teljesítményre, hogy ez a BL-ben kevés lesz, így nem is ezt akarom mondani, mindössze azt, hogy van még csiszolnivalója Elemernek Ambrosnak rendesen (mellékes megjegyzés, ilyen röhejes témájú, ennyire pocsékul megfogalmazott, helyesírási és nyelvi hibákkal telepakolt levelet csak szándékosan lehetne írni, de azért nem gondolom, hogy ez szándékos volt, hiszen három embernek is feladata a kommunikáció a klubnál, szerintem hasznos lenne, ha egyik közülük írni és fogalmazni is tudna). A két hazai bajnokit ugyan nem láttam, de a Siófok legyőzése is kábé ez a kategória lehet, a vége előtt pár perccel viszonylag nagy különbség, igaz, ott a Sió kicsit faragott a végén.
Nagyon a szezon elején vagyunk, ez tény, de őszintén szólva eddig nem sok minden ad okot bizakodásra, ha csak az nem, hogy ez még a szezon eleje. Egy BL-selejtező azért nem olyan vaskos, mint egy akármilyen BL-csoport, szóval nem kell csúcsforma ahhoz, hogy sima legyen a séta a 16 közé. Megnézve mindhárom ellenfél keretét, mind a szerb, mind a holland, mind a norvég csapat játékosai között egy-két ismerős név van, de legfelejbb ismerős, ha mondani kéne róluk valamit, az már nem nagyon menne. Ettől függetlenül egyik ellenfelet sem szabad lenézni, akárhogy is alakul, mert a jugoszláv (az ugye megvan, hogy a váciak ex-jugoszláv edzője még saját bevallása szerint is taktikailag verte agyon Szabó Edinát?) és a norvég kézilabdakultúra azért létező fogalom, a hollandok pedig az utóbbi időben női vonalon kezdtek el vállalható eredményeket szállítani, de azért ha az ETO komolyan veszi ezeket a meccseket, akkor mindkét meccset (bárki is jön a döntőben) simán kétszámjegyű eredménnyel fogja nyerni. Igen, bárki is jön a döntőben, szerintem nem olyan teljesen egyértelmű, hogy a norgék lecsapják a hollandokat, bár nyilván azért ez az esélyesebb, mert a valahol jegyzett hollandok azért többnyire nem otthon játszanak - hanem akár Győrben is, ugye.
Nem mehetünk el szó nélkül az újabb győri sérülés mellett. Következtetést nem tisztünk levonni, ezért csak tényszerűen. Keresztszalag-szakadások az elmúlt tíz hónapban: Orbán, Amorim, Grubisić, most Tóth Gabi. Sérültek ebben a szezonban: Grimsbø (aki a műtétje után újra edzett, majd pár napig nem), Groot, Amorim, Tóth Gabi, és nem tudjuk, mi van Knedlikovával. Ha ehhez hozzávesszük, amit Gabi nyilatkozott itt, akkor bizonyára kijelenthetjük, hogy valaki hibázott. Hogy az orvosi stáb vagy a szakmai vezetés, azt nem tudjuk, de valaki igen. Azt persze nem is reméljük, hogy valaki erről egyszer valaha is mellébeszélésen kívül mást is mondjon.
BL-szempontból sokkal izgalmasabb kérdés, hogy a folytatás hogy fog kinézni. Egyelőre rögzítsük: a Mutyiland, a Vardar és a Hypo vár az ETO-ra továbbjutás esetén. Legyünk annyira babonásak, hogy erről többet most nem mondunk.