Várjunk még azzal az F4-jeggyel

Múlt héten a kétségkívül nagyszerű vardari győzelem után egyes szurkoló ismerőseim már telekürtölték a fácsét a BL-győztes ETO-val, a nem is zseni Pytlickkel, a biztos Final4-résztvevővel, meg persze a macedóniai oktatófilmmal. Várom a mai meccs után a falamon megjelenő BL-8-ba se jutó ETO-t, nem is zseni Ambrost és összetépett F4-jegyeket, továbbá keresem az ikasti oktatófilmre vonatkozó bejegyzéseket is. De valahogy nem jönnek.

A kép természetesen nem ennyire fekete vagy fehér, de sosem értettem az egyszeri szurkolókat, akik egy jól sikerült meccs után már azonnal Európa tetejére látják a csapatukat. Nos, őket üdvözlöm újra a Földön, és egyben jeleznénk, hogy mi már kifejeztük aggodalmunkat azzal kapcsolatban, hogy ez a keret azért nem az a keret, amitől ez annyira magától értetődő lenne, és bizony a kispad A jelű tagjával kapcsolatban is szaporodnak a kétségeink.


Múlt héten a hatosfal levlistáján bizony elhangzott, hogy szép, szép ez a szkopjei győzelem, de azért ebben nagy szerepe volt a vérszegény, fantáziátlan Vardarnak is. Akkor is már volt egy olyan érzésünk, hogy ez semmiképp nem a valós Vardar, Pytlick nem lehet ennyire balfasz, és még bizony a szezon elején vagyunk.

Padlón

Mindettől függetlenül azért világosnak tűnt, hazai pályán ez a Mutyilandot simán, 6-8 góllal fogja verni az ETO. Egészen 9:4-ig igazunk is volt, de a levlistánk a megmondhatója, mi már akkor sem értettük, hogy Sullandot miért gondolta bárki komoly szintre még alkalmas lövőnek (tán sosem volt az), különösen siralmas ez annak fényében, hogy Burgaard-t a kutya nem akarta megszerezni Győrben, ma pedig láttuk a kettő közti különbséget. Aztán a másik oldalon Tomori. Ismét hozta a nincskedvemjátszani-formát, pedig most bizony hozzá kellett volna tennie a magáét, hát nem tette. Ennek ellenére folyamatosan cserélte le támadásra Ambros Amorimot Tomorira, mi pedig lestünk, hogy mi van itt. Duda még nyilván messze van régi önmagától, de így is nagyjából a bokájáig ért Tomori mai teljesítménye az övének. Aztán Misi balszélen. Gondoltuk mi, hogy egy balszélsővel nem megy neki a szezonnak az ETO, és Hársfalvi azért nem BL-szintű megoldás, tök világos volt, hogy egyik irányító lesz a második balszélső, Gabi sérülésével ez a kérdés el is dőlt, hogy ki lesz. (Tetszenek érezni, hogy ezek mind edzői hibák is, legalábbis jó részt, hisz ő kérte ezt a keretet?). Aztán Groot. Tényleg fogalmunk sincs, minek kellett négy irányító Győrbe, bár ha egyik irányítót szélsőnek tekintjük, már meg is válaszoltuk ezt a kérdést. Groot nyilván jó igazolás, ez egy pillanatig nem volt kérdés, ma ő volt szinte az egyetlen, aki kintről tudott gólt lőni. Hopp, játszott is nagyjából úgy a 20. percig, utána talán már semmit, de legfeljebb alig. Aztán Broch. Az volt a magyarázat Brochra, hogy jobb-fialatabb, mint Litre volt. Nos, a fiatalabb az tény. A jobb... az is tény - hogy nem. A kinti lövési kísérletek száma akkor zuhant le drasztikusan, amikor Heidi helyett ő jött az első félidő közepén, a védekezése meg Litréénél úgy másfél klasszissal rosszabb, támadásban pedig kb. ugyanazt nyújtják.

Magáról a meccsről mit lehetne mondani a fentieken kívül? Ja igen, még egy dolgot: Helle Thomsen ma bizony leiskolázta Ambros Martínt. Amikor nekik +4-nél bevállalta a hétmezőnyös támadást, akkor már világos volt, nagyon tudja, hogy ő ma itt mit csinál, és meg is csinálta.

Az egyetlen győri pozitívum Anita visszatérése volt, az a gól, amit a padról befutó Englert feje fölött 15-16 méterről lazán a hosszú felsőbe ejtett, nálam a forduló gólja, akármi is volt a többi pályán (az EHF-nél nyilván nem az lesz, de ezt megszoktuk, hogy valószínűleg olyanok válogatnak, akik ugatják a kézilabdát, és fogalmuk sincs, hogy azt a labdát oda úgy egy laza mozdulattal beemelni csak a legnagyobbak tudják, megkockáztatom, a mai női mezőnyből csak Görbe egyedül).

Persze, tudjuk, most jön majd az, hogy temetjük a csapatot, pedig az világos, hogy az igazság valahol a szkopjei és a mai hazai teljesítmény között van. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy az ETO Final4-ba juthat, mert képes úgy játszani, de ezt most fixre kijelenti nem lehet - ami nem is baj, hiszen október vége van, és nem ilyenkor kell BL-t nyerni. Vagyis bőven van még idő kijavítani a hibákat, összerakni azt, ami ma nem működött, de ahogy múlt héten is írtam, ez még nagyon sok meló. Én most azért azt mondom, hogy ne rohanjon senki még jegyet venni május 7-8-ra.