Formátlanul

Bizony, bizony, ez nagyon formátlan volt. A csapat formája is megtalálhatatlan, valamint a játéknak sem volt túl sok formája. Tudjuk, ősz van, nem ilyenkor kell BL-t nyerni, ráadásul a Hypo ellen meg aztán bőven belefér a gyakorlás és az új elemek próbálgatása, de ez utóbbiból nem láttunk semmit, ha volt is ilyen szándék, sőt inkább azt láttuk, hogy Martín megint olyan dolgokat csinál, amiben nem látjuk az értelmet. Persze ő lehet, hogy tudja, hogy mit miért csinált, de ahogy nézzük a szurkolói véleményeket, egyre kevesebben vannak ezzel így. Mi is azok közé tartozunk, akik leginkább csak nézünk, hogy ez most mi is akar lenni.

Magáról a tegnapi meccsről, annak történéseiről nem nagyon lehet mit mondani, mert az azért világos volt, hogy ez ellen a Hypo ellen aztán lehet csinálni bármit, ennek csak magabiztos győzelem lehet a vége, az is lett. Az már inkább elgondolkoztató, hogy ennek ellenére a két edző közül egyedül Kovács Feri lehet maradéktalanul elégedett, és nem csak az elviselhetőnek számító nyolc gólos vereség miatt, hanem azért is, mert a csapata mutatott értékelhető dolgokat, főleg a második félidőben. Pontosan ugyanúgy láttam én is, mint Németh András (!), ami nálam ritka, meg Siti Bea a stúdióban: tökéletesen használták ki a második félidőben a pocsékul összerakott győri védelmet, és mentek rá az egyes-kettes közötti résekre, amikből rendre gólokat lőttek. Ehhez jött még, hogy mind Hajgató, mind Flöck fogott mindent, amit fogni lehetett, sőt, és - bár ugye kézilabdában ennek maximum az újságírók statisztikáiban van jelentősége - meg is nyerték a második félidőt. Le a kalappal előttük, Feri nagyon jól összerakta ezt a csapatot, bennük ennyi van, és ez ki is jön.

Kalaplengetés, bizony

Arról már nem a Hypo tehet, hogy egyszerűen nevetséges, hogy egy ilyen erősségű csapat (amely úgy -80-as gólkülönbséggel fog zárni, és persze nulla ponttal) harmadik kalapos lehet, vagyis az első 12-be nyert besorolást. Nagyon jó lenne tudni végre, az EHF logikáját, hogy mi értelme van szerintük így ennek a BL-nek, mert hogy ez a csapat - és még egy rakat más - nem idevaló, azon kár vitát nyitni. Sürgősen át kellene ezt az egészet gondolni, nevetséges, hogy a harmadik kalapos csapat otthonába látogat a negyedik kalapos, és igazából az egyetlen kérdés az, hogy bucira lesz-e verve a hazai csapat, vagy nagyon bucira. Ez egyszerűen méltatlan egy sorozathoz, aminek Bajnokok Ligája a neve.

Mivel a meccset tényleg össze lehet annyiban foglalni, hogy nagyjából jól indult, az első félidő első felébe nehéz lenne belekötni, a második fele és még bőven elfogadható volt, a második félidőt győri szemmel meg felejtsük el gyorsan, inkább néhány észrevétel a meccsel kapcsolatban.

Ami rögtön, az első percekben feltűnő volt, és végig maradt is a szemlélet: a játékvezetés. Nem először van olyan érzésünk "kiscsapat"-"nagycsapat" meccsen, hogy ki van adva a bíróknak, hogy nyúljanak csak bele nyugodtan, mert valószínűleg (lásd két bekezdéssel feljebb) nem tesz jót a BL-nek a 25 góllal megnyert/elveszített meccs, és támogassák a kicsit. Kilgore kolléga jegyezte meg a listánkon, hogy ő az első percben feladta, hogy kövesse a játékvezetést, amikor egyik osztrák a másik osztrák kezébe tette a labdát, amolyan amerikaifocisan. Ez szép és jó, de ebben a sportágban szabálytalan. Én inkább ott adtam fel, amikor az első két hazai hetes után egy sokkal nyilvánvalóbb győri hetest (Brochot fogták meg 4,5 méteren) kihoztak szabaddobásra, míg a két hazai nagyjából semmi nem volt, legfeljebb adható, de inkább még az sem. Szóval lehet, hogy az EHF is látja, kínos lenne rendszeresen azt látni, hogy bizonyos csapatokat agyonvernek, de akkor tényleg ez a megoldás?

A Red Bull szárnyakat ad - egy szélsőnek szüksége is van rá

Aztán itt van az a probléma, amit már a keret kialakításakor sem értettünk, a balszél. Igen, kijelenthető, Ambros Kovacsicsra balszélsőként számít, vagyis ezért kellett a négy irányító. Nem mondjuk, hogy Misi rossz a szélen, sőt, de az ő alkatával, csuklójával, erejével biztos, hogy ez a megfelelő megoldás? Ez nettó pazarlás, érthetetlen és értelmetlen. Persze a Korsós-Hársfalvi kettős kevés ide, mindketten túl fiatalok ahhoz, hogy egy egész szezonban ketten megoldják, de ezért nem negyedik irányító kellett volna, hanem egy rutinos balszélső. Oké, Groot teljesítménye abszolút rendben van, sőt leginkább ő az egyetlen győri, aki nagyjából három hónapja mindig rendben van, de ez így akkor is furcsa.

Folytassuk a "nem értjük Ambrost" felsorolásunkat Sullanddal. Az, hogy Sulland már egy Hypo ellen is inkább lelkes, mint hasznos, engem nem lep meg. Amiről viszont már nem ő tehet: a második félidőben játszott ő, amikor a jobblövő hosszú oldalon volt, és onnan kellett cserélni. Az elsőben Planéta volt a pályán, aki rövid oldalon játszott, és fent maradt védekezni. Lehet, hogy én nem értek semennyire a kézilabdához, de biztos, hogy ez nem fordítva lett volna logikus? Vagy az volt az elv, hogy a Hypo ellen ez is belefért? Ha igen, akkor csak szólok, hogy nem, nem fért bele, aki szörnyülködni akar és nem látta, az nézze meg kizárólag a második félidőt.

További gond a győri jobboldallal, legalábbis érthetetlen számomra, hogy Orbán, aki saját elmondása szerint teljesen rendben van, és a Loki ellen játszott is, miért csak 3,5 percet kapott (dobott is egy gólt ez alatt). Ha fel akarjuk építeni Orbiszt, márpedig nyilván fel kell, akkor nem pont egy ilyen meccsen kellene sokkal többet játszania? Így ennek mi értelme volt? Nem tudom.

Rejtély továbbá az is, hogy miért kellett Litrét elküldeni, és helyette hozni Brochot. Oké, a zuhanyhíradó szerint Groot kérte, hogy jöjjön Broch is, úgy látszik, a női kézilabdában vannak ilyen párosok, akik szeret(né)nek együtt igazolni, mert ugye együtt vannak a magánéletben (ez utóbbival semmi bajom, ne így tessék érteni), de általában ez úgy néz ki mindig, hogy egyik játékos nem üti meg azt a mércét, amit kéne, de adott csapat leigazolja. Sok ilyen párosról tudunk. Itt Győrben Broch semmilyen szinten nem üti meg a győri mércét, Litrénél fikarcnyival sem jobb, ziccereket hagy ki, védekezésben elalszik, de továbbra is állítólag csinos; nem, szerintem még csak az sem. Bár tényleg ez a legkevesebb, sőt semennyire nem fontos.

Szóval Ambros tevékenysége továbbra is rejtély számomra, egyelőre nem tudom, mitől lesz itt tavaszra javulás, sőt két hét múlva kellene valami, mert az utóbbi két meccs alapján egy hazai vereség a Vardartól és egy ikasti zakó simán benne van. Akkor pedig tavaszra két pont, CSM (ha még nem csődöl be), Budu, nem lesz még nyolc közé jutás sem.

Viszont Görbicz játékra továbbra is taníthatatlan, a nők közül csak ő tud így hát mögött passzolni (aki tudja, hogy az első passzánál miért Heidi ellen fújtak, lásd fent a kicsit támogatásáról, az szóljon, mert az tankönyvi belülvédekezés volt), ezeket még sokszor és sokáig szeretnénk nézni. A többit viszont nem.