Igencsak könnyed kirándulásnak nézett elébe az ETO a mai svédországi meccsén, 13 játékosuk volt a hazaiknak a keretben, közölük 8 21 év alatt játékos, sérült első számú kapussal, szóval még az Érd elleni botrányos teljesítmény után is világos volt, hogy innen két ponttal kell hazajönni. Így is volt, de azért van jó pár tanulsága a történetnek.
Először is, még kicsit visszakanyarodva a szerdához: egyes (megbízható) hírek szerint az Érd elleni meccs délelőttjén (három nappal vagyunk a Budu elleni, embert próbáló meccs után, egy rakat sérülttel együtt) kondiedzés volt, ennek köszönhető az esti pocsék forma. Na most akkor, vagy mégsem tartja olyan komolynak a magyar bajnokságot Ambros, mint amilyennek mondja? Vagy egész egyszerűen csak baromság volt az egész? Nem értem, biztos, hogy ez a kondiedzés hiányzik majd májusban a Final4-ban? Inkább kínozzuk csak azokat, akik amúgy is ki vannak fingva, mert szinte csere nélkül nyomták végig a Budu-meccset? Komolyan kíváncsi lennék, egy ilyet mi indokol szakmailag. Vagy úgy vagyunk vele, hogy beleszarunk az alapszakaszba, mert jobb lesz amúgy is másodiknak lenni, hiszen az kiírás olyan idióta, hogy a rosszabb helyen végző csapat játszhatja a második meccset otthon? Lehet, hogy így van, de akkor ezt nyugodtan ki is lehetne mondani. Meg aztán ha már a túlterhelésnél tartunk, ha Bodesz térdszalagja is neadjisten elszakadt, akkor ha jól számolom, ez lenne bő egy év alatt a hetedik (!) győri térdszalag, Szepesi valamivel korábbijával együtt a nyolcadik. Ekkora pechszéria egész egyszerűen nincs. Itt is azt hallottuk, és szintén nem olyan helyről, ahonnan hülyeségeket szoktak beszélni, hogy bizony az orvosi stáb már régebb óta jelzi, hogy nem így és ennyit kéne edzeni, amennyit és ahogy, de mint a mellékelt ábra mutatja, hiába. Tessék szíves lenni elmesélni, hogy a hasonló terhelést kapó fradistáknál miért nincsenek ilyen szintű komoly sérülések, köszönöm. Csak nem Ellingsen munkája is már kezd visszaköszönni?
A meccsről magáról sok érdemit nem lehet mondani ismét, mert egy alapvetően gyenge csapat ellen kellett játszani, és világos, hogy ilyenkor nehezebben pörögnek a játékosok, de azért valahol a kiutazó szurkolók, meg úgy egyáltalán mindenki, aki jegyet vesz a csapat meccseire, talán elvárhatja, hogy ne csak két meccs/szezon legyen fontos a játékosoknak. Az biztos, hogy például a szerdai Érd-meccs után Konkolyt keresztre feszítették volna, Ambrossal szemben valami miatt nagyobb a türelem, pedig sajnos az utóbbi időben nem nagyon mutatta meg, hogy ez jogos lenne.
Mert mit is láttunk? Ismét csak nulla támadójátékot. A 20. gólt 49 perc után dobta az ETO egy igencsak karcsú ellenfél otthonában. Az elején megint annyi volt a támadójáték, hogy Groot megjátssza Brochot, vagy Misi megjátssza Løkét (szerdán Alstad játszotta meg Løkét), és kész. Aztán a második félidő végére, amikor már lépni se tudtak a svédek, akkor Broch zárt Grootnak, aki egy az egyben bevitte és beverte. Nekem ez nagyon karcsúnak tűnik, és nem is feltétlenül az edző érdeme ez, ugye. Jó lenne ezt-azt kitalálni végre.
Ha már Broch: mióta visszatért a válogatottól (és hármasban nem csak Tomori cseréje...), mintha kicserélték volna. Nagyobb potenciál látszik a csajban, mint Litrében, ez most már harmadszor derült ki egymás után, az viszont óriási kérdés, hogy ősszel ez hol volt. Erre is hallottunk már elméletet, szintén nem akárhonnan, hogy a lányoknak jót tesz mindig a válogatott, kiszakadnak a monotóniából, felszabadultabbak lesznek, nos, eddig ez ismét beigazolódni látszik.
Aztán folytatva Brochot, az első néhány támadása az ETO-nak úgy nézett ki, hogy ha lehetett gyorsan indulni vagy lendületből rávinni az akár már felállt, visszazáró falra, akkor Yvette bent maradt; ha lehetett szöszmötölni, akkor jött helyette Sulland. A hatosfal listáján egyetértettünk: sokkal fantáziadúsabb volt a kétbeállós támadójáték, mint amikor Sulland nyűglődött, aki egyébként egész meccsen katasztrófa volt, egyetlen normális lövése volt, lehet, hogy nem véletlen, hogy a norgéknál már csak padmelegítőnek használják? Alstad pár perc alatt többet tett jobbkezesként itt, mint Sulland. Broch pedig Amorimmal együtt szépen megoldja a hármast, mögöttük pedig Grimsbø szintén a vb-ről visszatérve csillog és villog. Azért a hetesekkel kezdjünk valamit, a 2/5 - finoman szólva is kínos.
És akkor Alstad: különösen az Érd ellen látszott, de ma is voltak jelei, hogy ő bizony marhára nem tud arról, hogy itt fél éve tart a csapatépítés, és még mindig tart. Ő csak idejött, és máris úgy játszik, mintha legalább tíz éve itt játszana. Mik vannak. Most akkor jelentsük ki, hogy a csapatépítéses duma csak kifogáskeresés volt? Hajlok rá, hogy bizony. Én most ajánlanék Alstadnak hosszabbítást, bizony.
Folytatva a pozitívumokat: Misi végre irányított! És nem is rosszul. Kérem szépen az illetékeseket, ne hagyják Misit balszélsővé "lefokozni", nem odavaló ő, és ha mégis, akkor ne lepődjünk meg, ha jövőre nem zöld-fehérben látjuk, vagyis ha mégis, akkor esetleg másik zöld-fehérben. Igenis szükség van még egy balszélsőre, és Misit tessenek szívesek lenni meghagyni irányítani. És Groot olyan remekül tud ballövőt is játszani (ezt ma is láttuk).
Ami még nagyon szemet szúrt, ha már edzőzünk egyet, emberhátrányra nem nagyon van figuránk, de sokkal inkább: emberelőnyre sincs. Nem számoltam, de nem kizárt, hogy többet kaptunk előnyről, mint dobtunk, és bizony nem látszik semmi elképzelés, hogy mit kellene csinálni.
Továbbra is Bódi miatt aggódunk, és reméljük, hogy nem súlyos. Orbán végre nem csak két percet volt pályán (hanem kilencet, ha jól emlékszem), amihez kellett Bodesz rossz leérkezése is, nem tartom kizártnak, hogy amúgy nem játszott volna. Szepesi jut eszembe, akit a szakadása után Ambros szintén olyan remekül mellőzött, hogy nem is talált magára, pedig az első BL-győzelem évében szinte egyedül tolta végig szélen a szezont. Orbisszal ne játsszuk el ugyanezt.
Természetesen a múlt heti hazai győzelem megalapozta azt, hogy a BL-szezonban is bármi lehet, de hogy a mai játéknál azért jobbra van szükség, az biztos. Ez a keret képes is jobban játszani. Tessék kihozni belőlük.