A levlistánkon már kitárgyaltuk: nem értjük a mai meccset. Amit Ambros előad, az valami elképesztő, koncepciótlan, ötlettelen, és amikor meg megtalálja a nyerő formációt, belenyúl, és elcseszi. Nem tudom, milyen lehet ilyenkor a játékosok lelki világa, de hogy ők látták azt, amit az edző nem, abban teljesen biztos vagyok.
Mert mi is történt. A Moraća alapvetően a győrieknek nem rossz terep, vereség szinte soha, döntetlen meg győzelem annál több. Ehhez jött, hogy a neonlila mezben két norge hölgy vette a szájába, és nem is tették rosszul a dolgukat, ha már panaszkodni kellene, akkor inkább a hazaiak panaszkodhatnak. Sérülések ide vagy oda, a vb óta pörög a győri csapat (hogy miért azóta, arról azért vannak sejtéseink), szóval ha nem is vérmes reményekkel lehetett Podgoricába érkezni, azért a feltartott kezek éjszakája nem a mai kellett, hogy legyen.
Pedig aztán az lett, legalábbis az első tizenöt percben. Amit ekkor a győriek elővezettek, az minősíthetetlen volt, bár valahogy azt érzem, hogy nem is működött olyan tragikusan maga a védekezés, inkább annak volt köszönhető a 8:2, hogy a támadás akkora elképzeléstelen szar volt, hogy abból sorra leindultak a hazaiak. Duda szenvedett, le is vette Martín, de kulcs nem itt volt: miután nem maradt más választás, Kovacsicsot berendelte a szélről Martín, Sullandot leültette oda, ahova való (konkrétan idegen test, nettó emberhátrány, sok minden, csak nem hasznos tag), balszélre kiment Alstad, és láss csodát, Duda elkezdett (gólt) lőni, Misi gólpasszokat adni, Groot mindegyiket, Løke is kapott labdákat, és a következő tíz percre máris jött egy - hazai szempontból - 1:8. Aztán a nagy felzárkózás persze kifingatta kicsit a vendégeket, így lehetett iksszel vonulni a félidőre, de ezt az ikszet nagyjából minden győri aláírta volna 15 perc után.
Miután éppen kezdtünk volna bizakodni, hogy akár a két pöttyöt is el lehet hozni, Ambros gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Visszaküldte tök ugyanazt a felállást, ami az első félidőben 8:2-re szopott, és mit ad isten, a második félidő első negyed óráját is sikerült takkra ugyanilyan arányban elveszíteni. 20:14-nél aztán időkérés, Misi visszarendel balszélről, Sulland le, Alstad balszélre, és puff, tíz perc múlva megint azt láttuk, hogy jé, (majdnem) döntetlen. Grimsbø is újra fogott szépen (voltak bizony nullás periódusai, de ha jól emlékszem, nulla darab gólt lehet az ő számlájára írni, és volt jó pár óriási védése, de most Žderič volt bizony, aki jobban védett), de az újabb felzárkózásban ki is pukkant a csapat, amelyik igazából 9 felnőttkorú mezőnyjátékossal érkezett. A sportban nincs ha, de ha nem így alakította volna a meccset a kispad, akkor bizony a maiban sokkal több lett volna. Még így is csak úgy nyerte meg egy góllal az egymás ellenit a Budu, hogy Løkének kicsit könnyű síppal befújtak a vége előtt 2,5 perccel egy kiállítást, és Mehmedović két gyönyörű gólpasszt nyomott Cvijičnek (elnézést, ha a másodikat mégsem ő adta, az esőben a júpíszí néha el-eltüntette a képet).
Szóval a mai meccs legfontosabb tanulságai Kovacsics, akit egész egyszerűen nem szabad a szélen aszalni, Sulland, aki világosan megmutatta, hogy miért nem játszik már a válogatottban, és Martín, akivel nem tudjuk, mi történt, de olyan érzésünk van sokszor, hogy másik meccset néz.
Kár érte.
A továbbjutás persze nem kérdés, de így most a második helyért is meg kell izzadni (én azért azt a bukaresti meccset annyira nem tekintem simának), a Budu első hely szinte fix, otthon a Mutyit bármikor legyalulják, az meg elég is nekik. A 2. meg a 3. hely pedig amúgy teljesen egyenrangú, a túlsó ágról a Rosztov után tök mindegy, ki jön. Csak a Fradit kéne elkerülni, mert a mostani BL-mezőnyben simán kinéz, hogy két magyar lesz a Final4-ban.