Utólag könnyű, mert megvan. De megérdemelten van meg.
Persze, paráztunk előtte, nagyon jó kis brand a Budué. Kőkemények, évek óta ott vannak, harcosak, és azért a Neagu-Rajcsevics-Bulatovics hármast ki ne fogadná el belső tengelyének?
Cvijics kimaradt, igen, de picit a meccsből is. Nekünk kedvező szemlélettel indítottak a bírók, hamar kiosztották azt a három sárgát az ekkor még egész vállalható osztrák(?) sporik. Aztán Cvijics már a huszadik percig megkapta a maga két kétpercét. Bár végülis tökre nem ez döntött, vagy nem ilyen közvetlenül.
Merthogy a védekezések nagyon kis periódust leszámítva mindkét oldalon olyannyira rendben voltak, hogy a női kézit másik sportágnak tartó férfivonalas bloggereink is csettintettek a nyelvükkel, hogy itt, kérem, kézilabda történik.
Lehet, egy olvasó nem érzi át, ez mekkora dicséret, pedig az. Főleg ebben az idei picit kacska női BL-ben, ahol az egyik ágról jött mindenki, és a mérés azt mutatta, a túloldalon csak maximum addig vitézkedett egy csapat, amíg eminnen nem találkozott valakivel.
Előrebocsátottuk, hogy a jobb védelmek döntőek idén, hogy az ellenfelet kevés gólon tartás óriási erény. De azért kevesen tippeltük volna azt, hogy 21 gól elég egy BL-döntőhöz. Márpedig elég. Csak úgy kell hozzá védekezni, ahogy az ETO tette. Meg a Budu. De még inkább az ETO.
És mögötte persze Grimsbø. Nem kaphat elég dicséretet. Igen, csorgott be a feneke alatt labda, igen, kapott jobbszélről egy odakeveredő Rajcsevicstől. De olyan szinten támogatott nehéz periódusokban, hogy a végén bizony csak a jelenlétével el tudta bizonytalanítani a kék-fehér szélsőket. És hogy élt együtt a játékkal! Alig várom, hogy fölkerüljön a netre a túloldali kilences mögé szerkesztett indítása Løkének. Föl is robbant tőle a Papplaci.
A meccs pedig bár a védekezések dicshimnusza, a nagyon jól befejezett támadások értékét nem lehet túlbecsülni. Vagy épp ezért, vagy mi. A Budu igazából tényleg főleg a Neagu-Rajcsevics-Bulatovics hármas volt támadásban és kész. És közülük is egyszerre maximum kettő, de leginkább maximum egy. Persze, nem könnyű támadni egy kilencen ugráló Brochhal nehezítve, vagy egy csimpaszkodó Groottal a nyakadon. Szóval ez is a védelem dicsérete igazából.
A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem is nagyon volt más opciójuk középre. Persze, picit besettenkedett közéjük Jaukovics, de csak egy momentuma volt. És kit érdekel? Azt kell megverni, aki ott van, és ez sikerült is. Másrészt meg az ETO sem talált a padján friss bevethető játékosokat: nagyon kevés cserével tolták végig. Kovacsicsnak fárasztó a kettes pozíció, sokszor cserélte is hátul Broch, de Amorim is megkapta a maga pihenőjét. Sulland túl kockázatos lett volna, nem is támadott, csak heteseket lőtt. De ma ez sem keserű, relatíve jól belőtte őket, annyi ok van örülni, hogy én ezen keseregni nem akarok.
Na jó, azért második félidő elején mégis. Ott falfehérre meszelődött a honi szurkolói arc. Persze, Amorim átnyúló kétperce miatt determinálva volt a Budu-éledés (bár az első félidőben meg a tök fölös kettős emberhátrány is egész jól menedzselve lett), de ennyire az öltözőben maradni nem kéne. Pikkpakk bekaptunk 3 perc alatt 4 gólt, nagyon kellett a megújulás.
Jött is, az ETO visszavette a vezetést. Mégha nem jött annyi (fél)könnyű gól. Az első félidőben nagyon sok Grimsbø-védésből jött indítás vagy csak jó ütemben szélsőgólig mesterien lehúzott labda, ezek megcsappantak egy időre. Mondjuk ekkor már a korábban ballal is eredményes Løkére jobban figyeltek. De Brochra nem. Hehe.
Összességében eljött az a szakasz, amikor a profizmusban lábat vetett a grundkézi. Ahogy Nyútomi kolléga fogalmazott listán: „eddig kézilabdáztunk, most már női kézilabdázunk”. A kilábalás fontos volt, ha ez nincs meg, szerintem a Budu sem veszi át a hülyeségeket - erre a nagyszerű publikum is ráérzett, köszönjük nekik. Amit például a montik leműveltek ekkor szélső keresztpasszal, meg elfuserált kínaival, az nem volt épp a kézilabda dicsérete.
Viszont hátul nem hibáztak ennyit. Sőt, a sok fault szétdarabolta az ETO támadójátékát – amit kiválóan támogatott az ekkorra a nem részrehajló, csak béna kamuhetesek után teljesen széteső sporik minden szitut instant szabadra taksáló ténykedése -, egyéni villanások kellettek. A végig dicsérhető Kovacsicsnak ekkor már nem mindig jöttek annyira be a megoldásai [Görbe nullából próbálkozásán meg szisszentünk is] , de mindig volt valaki, aki tolt egyet a szekéren. Groot közbelövésénél már csak Amorim elhajlósa volt szebb és fontosabb és döntő.
Ami holnap jön.
Közben már azt is tudjuk, hogy valószínűleg a fenomén Grubisic által a mennyekbe rántott CSM ellen. De egyelőre mindegy is, ki az ellenfél. Nagyon jó kis meccsen nyert egy nagyon jó kis ETO. A támadójáték, persze, nem tökéletes, de semmi vész (mint a Vardarnál, épp 22-11, s ha már vész, hát vészkapusos hülyülésból kialakult mócsinggal, azóta pedig 27-21, már tudjuk), bőven van minek örülni és mit dicsérni. Ezek pedig az öröm órái. Amik - reméljük - nem érnek véget holnap negyed nyolc előtt!
