Jöjjenek hát a csajok is!

No, az első legfontosabb, amit már mindenki tud; 2019-ig biztosan Budapest a F4 házigazdája, valószínű, hogy utána is, mert nem hiszem, hogy túlságosan tülekednének a rendezésért, max az oroszokból tudnám kinézni, vagy ha a dánok összeraknak egy ütőképes csapatot, de amúgy nem hiszem, hogy nagyon veszélyben lenne a későbbiekben is, szvsz. Kb. pont ennyi felvezetőt tudtam kisajtolni magamból, úgyhogy már ugorjunk is a lényegre.

A csoport: Buducnost, Thüringer, Metz, Glassverket

Egyelőre elég ratyinak néz ki ez a csoport. A montenegróiak kirínak ebből a négyesből, ez azt hiszem, hogy nem is kérdéses. Nagy játékosmozgás nem volt náluk, nem is jellemző rájuk, a nevezettek listája között felfedezhetünk egy 18 éves horvát irányítót (Matea Pletikosic) akiről semmit nem tudok, és kapuban Zoqbit. Igazából utóbbit annyira nem értem, mert kapuban eddig is egész jól megvoltak, nyilván erősítés, de a belső posztokra kellene ott is figyelni inkább, ha már igazolunk. Irányító játék, mint olyan nagyon nem létezik náluk, lehet ha egy klasszis irányítót leszakítanának valahonnan még szép is lenne a támadójátékuk, és hát Bulatovics is az előző F4-en és olimpián látottak alapján mintha kezdene kikopni. Értelemszerűen csoportgyőztesnek várja őket mindenki, és a végső elszámolásnál is májusban számolni kell velük.
A Thüringert magyar szemmel is érdemes és érdekes lesz követni, hisz Planéta, Herbert Müller kezei alatt mutathatja meg, hogy mit tud. Állítólag elég jól muzsikál eddig a Bundesligában, de az igazi erőfelmérő bizony a BL lesz, ismét. Nagyon nem lehet mit mondani róluk, egy jó pár éve már a középmezőnyben vannak, masszív hajtós kis csapat.
A Metzről sem nagyon lehet sok mindent mondani (a tavalyi szezont kihagyva most újból itt vannak), az újonc norvég Glassverketről meg még annyit sem, bocs.

B csoport: Vardar, Asztrahanocska, Fradi, Lipcse

Na ez már valamivel értelmesebb, mint az A. És akkor itt kicsit bővebben foglalkozzunk a ma esti Vardar-Fradival. Szívesen mondanám én, hogy nem, de sajnos itt is toronymagasan kirínak Lekicsék. Egyértelműen erősödtek, bár ott sem értem mi a francnak kell három klasszis kapus (Leynaud, Pessoa, Szuszlina), bár tény, hogy tavaly egész jól tudta Kasztratovics csereberélni őket. A balszél teljesen megújult Herremmel és Mavsarral, és jobblövőbe jött egy Lacrabére. Már csak egy edző kéne a kispadra és azt hiszem, hogy minden kétséget eloszlatva a fő BL trófea várományosok ők lennének. Hogy ez tényleg így lesz-e, már annyira nem biztos, a tavalyi F4 is megerősített engem abban, hogy bőven beérik ők a bronzéremmel, a lényeg a jó fizu.
A Fradiról nagyon nem tudok most jó véleményt mondani, ahogy szerintem most más sem. Jelen pillanatban, ha azt a formájukat amit eddig a bajnokságban produkáltak, átmentik a BL-be, akkor nemhogy egy harmadik helyezés, de még a kiesés is sajnos bőven benne van. Nem hiszem, hogy egy lábadozó Jovanoviccsal kint lennének abból a gödörből amiben benne vannak, mert éppenséggel ő sem volt sosem arról híres, hogy szétlövi az ellenfél kapuját, ő is amolyan középső lövő-féle mint Zita vagy Pena, szóval megint nem oda sikerült erősíteni ahova rohadtul kéne, mert jobbátlövője a csapatnak még mindig nincs. Tavaly a hazai meccseket rendre behúzták, de idén félek, hogy még ez sem fog menni. Fájó ezt kimondani, de ma este sajnos az eddig látottak alapján a cél tényleg az, hogy tízen belül maradjanak. Óriási formajavulás kell ma estére, ma estétől.
Az Asztrahanocska egy egészen érdekes eset. Tavaly megverték oda-vissza a Rosztovot az orosz bajnoki döntőben azért, hogy mára szétszéledjen a fél csapat... Egyedül Posztnova az egyetlen nemzetközileg jegyzett játékos, bár az utóbbi években eléggé visszafogott teljesítményt nyújt, mindenesetre az oroszok a Fradi gyengülésével pont jó csoportba kerültek a továbbjutást illetően, hiszen a fizikumukkal nyernek meg meccseket, és abban jelen pillanatban sem a Fradi, de még szerintem a Lipcse sem jeleskedik. És ha már Lipcse; van ott egy játékos aki decemberben elég sok borsot tört az orrunk alá, nevezetesen Kudlacz. Kb. itt ki is merült a lipcsei „sztárok” sora. Bár igazából van ott egy Mietzner (aki emlékeim szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Londonba nem jutottunk ki) egy Mazzucco meg még egy pár német játékos akiknek a neve ismerősen csenghet, de úgy összességében nem egy nagyon veretes banda, és hát az, hogy egyik játékosuk, Schulze lelépett a Bietigheimbe, ahelyett, hogy a BL-ben játszhasson, ami elvileg a kézilabdások álma, hát nem tudom, nem sugall számomra komoly ambíciókat. Ettől függetlenül biztosak lehetünk benne, hogy odateszik magukat, és ugye emlékszünk még a két évvel ezelőtti Fradi-Lipcsére?

C csoport: ETO, CSM, FCM, Rosztov

Ez a csoport betalált, de nagyon durván. Mondjuk én szeretem az ilyen csoportokat, mert legalább láthatunk színvonalas meccseket (és félek, hogy csak itt fogunk látni egész ősszel), de azért ez durva, és az is, hogy a győriek megint belenyúltak egy ilyenbe. Valószínű az FCM lesz a negyedik, de kérdéses, hogy a bukarestiek mihez kezdenek Rasmussen nélkül, mert a tavalyi sikerük titka egyértelműen benne rejlett. A Rosztovot én továbbra is egy túldimenzionált csapatnak tekintem, az EHF a tavalyi kápéjában a negyeddöntő előtt is már BL-győztesnek hirdette ki őket, ahhoz képest elég szépen zsebre vágták őket a románok a negyeddöntőben (jó, azért annyira simán nem, de csúnyán kijöttek a hiányosságok az oroszoktól, azaz, hogy volt elöl egy Ilinájuk és kész). Mondjuk most elég jól igazoltak, Barbosát egészen szívesen elnéztem volna a Fradiban, Rodriguest meg az Etoban és akkor még ott van az új orosz sztár Vjahirjeva, balszélre és kettes védőnek Dembelé, tehát még akár komoly szezont is zárhatnak, de mégis azért a BL-címtől én távol érzem őket.
A győrieket kíváncsian lessük. Bár már kaptunk ízelítőt a Fradi ellen, hogy milyen is az mikor beindul a gépezet, de tudjuk jól, hogy a BL-re még az ennél is erősebbik arcukat mutatják. Mondjuk továbbra is hiányolok oda legalább egy klasszis szélsőt, meg még egy, ha nem is klasszis, de egy jó közepes szintű védőt (főleg így, hogy félek, hogy Tomori formája idén hektikus lesz a sérülése miatt), de remélem, hogy Mörk és Görbicz sokadik bombaforma gyanús játéka kompenzálja ezeket a hiányosságokat. Szombat este egyértelmű győri győzelmet várok, ahogy mindenki, bár a dánokat nem írnám le, már csak azért sem, mert tavaly igencsak megszenvedtek ellenük, és ők is egész jól igazoltak (Buceschi, Kristiansen), gyors iramú, színvonalas meccset várok.

D csoport: Larvik, Esbjerg, Sävehof, Krim

Skandináv hármas torna. Krim lesz valószínű a kieső, bár most szereztek egy egész jó beállóst Kamdop személyében, bár nem hiszem, hogy ez elég lenne a továbbjutáshoz. A csoportelsőség szerintem az Esbjerg és Larvik között fog eldőlni, és hajszálvékonyan a dánok javára szerintem. Igazából egy teljesen jó kis csapat lehet ez az Esbjerg, szimpatikus a játékosok névsora is, és a Polman-Van der Heijden átlövőpárost én azért úgy érzem, hogy bárki elfogadná. Balátlövőben szerintem ők fogják a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt hozni, mert Alm is egészen stabilan egészen jó dolgokra képes, Laerke Möllert már baromi rég láttam játszani, nem tudom, hogy most mit tud, de anno ha elkapta a fonalat igen pazar megoldásokra volt képes.
A larvikiak méregfogát szerintem kihúzták Mörk távozásával, most Kurtovicra, Breistölre és Wojtasra nagy feladat és figyelem is hárul, az ő átlövőjátékuk (bár Kurtovic inkább szélső, de emlékeim szerint ha lövőbe kerül, ott sem ijed meg) kulcsfontosságú lesz, pontokat biztosan elfognak csípni a középdöntőben is, ezt azért merem már így kijelenteni mert kiesni biztos nem fognak, és gyanítom, hogy a középdöntőre tartalékolják az igazi arcukat.
A svédek tavaly sem váltották meg a világot, igazából nekem a Krimmel vannak egy szinten, de az északi mentalitás és gyorsiramú játék miatt őket hamarabb várom harmadiknak, mint a szlovénokat.

A középdöntőt én úgy érzem, hogy megint sikerült úgy kialakítani a kiemelésekkel ahogy tavaly is. Most ha a papírformákat nézzük, tavasszal az egyik középdöntős csoportban lesz egy Budu, Vardar, Fradi, Thüringer, Metz, Asztrahanocska/Lipcse, míg a másik oldalon Eto, CSM, Rosztov, Larvik, Esbjerg, Sävehof/Krim. Hát, bravó, igazából megint simán összejöhet egy Vardar-Eto a negyeddöntőre, de egy ehhez hasonló szintű párosítás megint lesz, sőt kettő is, amivel úgy tökre nem lenne baj, ha azt az öt-hat BL-szintet megugró csapatot sikerülne szétosztani, nem pedig négyet egy csoportba tenni, mert kettő így konkrétan megint besétál majd az elődöntőbe. Nem tudom, hogy ezt miért ilyen kurva nehéz megugrani EHF-nél, bár egyelőre örüljünk, és érjük be annyival, hogy már elindult valami azzal, hogy a kiírásba a két legjobb nemzet két csapatát is indíthatja bohóc selejtező nélkül, és a teljesen felesleges adalék csapatokat kiszűrték, bár továbbra is azt mondom, hogy elég lenne 12 csapat, és rögtön két 6-6 csoporttal indítanánk. A színvonal is nőne, anyagiakban is jobban megérné talán, és még több nézőt is vonzana.

Ma este pedig reméljük mindenki tudja, hogy 20:30-tól Vardar-FTC Sport1, holnap pedig Eto-FCM 19:30 Sport1