Biztos középdöntősök - dKP4

Újból öten adtuk le voksainkat; Kilgore Trout, artmooney, Fincs, Vautor és jómagam.

"Ez itt a Hatosfal dKP, azaz Damen Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy girlPower Ranking, és mi annak is hívhatjuk. A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja. Vagy kidobja egy sheet formájában, és megszavaztatja a szakírótársakkal, ehhez teszi hozzá a szubjektív gondolatait. Vagy a végén még kiderül, hogy a dKP-ben a d a demokratikusság?"


Azt tudjuk, hogy eddig 5 csapat már biztos középdöntős (Budu, Metz, Vardar, Fradi, Eto) a többieket még egyelőre köd veszi körül. A D-csoportban akkora kupi van, hogy jelenelg 4 pontos mindenki, így igazából még bármelyik kieshet, a C-csoportban pedig a hétvégén dől el, hogy az FCM/CSM/Rosztovból ki folytatja majd az EHF-Kupában tovább a nemzetközi szereplést.

13-16. hely: Thüringer, Lipcse, Glassverket, Asztrahanocska

Kilgore és artmooney kolléga érzésre adta meg a helyezéseket, én meg faszán lemásoltam őket (hehe), a többiek nem nyilatkoztak. A múlt hetihez képest csak a Thüringer a változás, ők itt most újoncok (akkor csak három csapatot mertünk ide biztosan betenni). Ennek a négyes mezőnynek a pikantériáját az adja, hogy logikailag teljesen lehetetlen, hogy ez a négy csapat itt végezzen, hiszen a Thüringer és a Glassverket is, a Lipcse és az Asztrahanocska is egy csoportból érkezett.

9-12. hely: Esbjerg, Sävehof, Metz, Krim

Az Esbjerg kikapott mindkét alkalommal a Larviktól ami kicsit csökkentette presztízsét nálunk, a nyolcból hátrébb is csúsztak a 9. helyre.. A Sävehof-Krim találkozón is egyszer az egyik, máskor a másik győzött (a fogadóirodák is szívhatják a fogukat, hogy a D-csoportra milyen szorzókat osszanak ki, könnyen sokat veszíthetnek, de nyerhetnek is akár rajta), ha az összesítést nézzük akkor a Krim nyert 56-55-re, ennek ellenére az átlagolásunkban mégis a svédek végeznek előrébb (11. hely), ergo mi is annyira kiszámíthatatlanná váltunk, mint ez a csoport. A Metz mindenkinél kivétel nélkül 10. lett, mi sem értjük miért.

8. Larvik

A szezon elején eléggé egyértelműen kiesés szélén álltak, bár én már akkor is biztosra vettem, hogyha nagy altatásról nem is beszélhetünk, de tuti, hogy nem a valós játéktudásukat mutatták. Igazából akkorát nem javult a formájuk, sőt, szinte ugyanazt produkálják amit eddig, csak most éppenséggel győztek, szóval ember legyen a talpán aki ezen kiigazodik. A hétvégén kiderül, hogy hol a helyük. Vagy nem...

7. Rosztov-Don

A hétvégi zakó az FCM-től nekem továbbra is azt mutatja, hogy nagy bajok vannak ott. Hogy mi azt nem tudjuk, de egyelőre továbbra is nagyon túlértékelt csapat a szememben, kiesés szélén állnak. Holnap dől el, hogy ők, vagy a románok folytatják az EHF-Kupában.

6. CSM

Még mindig azt mondom, hogy összképben nálam benne vannak a legjobb négyben. Szvsz az Etotól kikapni nem szégyen, főleg annak fényében, hogy a döntőért a győriek egyértelműen megakarták őket piszkosul verni, ami sikerült is, de nem hiszem, hogy téthelyzetben ennyire egyértelmű lett volna a két találkozó eredménye.

5. FCM

Eldöntötték, hogy nem akarnak kiesni, így meglepetésre meg is verték a Rosztovot, végig magabiztosan vezetve. Ez igazából bőven bennük van, a képességeik jóval jobbak annál, mint amit eddig mutattak. Reméljük, hogy ezt a színvonalat tartják is, kell a női mezőnynek egy jó formában lévő dán csapat. (Artmooney kolléga még 4. helyet is megszavazott nekik a hétvégi produkcióért.)

4. FTC

Még mindig 4-ben, ami nagyon jó, viszont félünk, hogy megint az lesz, mint tavaly. A középdöntő olyan szinten továbbra is nagyon kedvező, hogy jó helyezést érhetnek el, viszont a másik ág iszonyat kemény lesz megint. Ezzel abban az esetben nem lesz baj, ha mindenki a valós tudását hozza tavaszra (és elkerülik az Etot), viszont ha továbbra is marad a többnyire irányítós játék, akkor bajban lesznek. Igazából csak a Vardart kell itthon megverni, a Budutól a középdöntőben egy pontot elcsípni, és akkor a második hely a középdöntőben mondhatni már biztosítva is van, a többi meccsen pedig lehet készülni tavaszra. Hajrá!

3. Vardar

Sokat nem lehet róluk mondani. Az edzőváltás igazából a Fradi ellen fog látszódni, hiszen ők az egyetlen riválisaik ebben a csoportban. Nagy lesz az étvágy a hazai iksz miatt, de valahogy nem arról híresek, hogy idegenben nagyon hengerelnének, sőt, inkább az jellemző rájuk amit otthon műveltek a Fradival.

2. Buducsnoszt

Teljesen jól elvannak, köszönik szépen. A legegyszerűbb csoportba kerültek, igazából még a felét sem kell kiadniuk annak, amit tudnak, könnyedén elvernek a végjátékban mindenkit, és a középdöntőben is csak a Vardar-Fradi ellen kell majd „megszakadniuk”. A „legegyszerűbb út a F4-ig” kategória egyértelmű győztesei.

1. Eto

A hétvége igen pazar volt, évek óta nem láttam őket elöl ennyire egységesen, jól játszani. Szombaton azért legyünk észnél, idegenbeli FCM meccs következik, akik most megkóstolták a siker ízét, és nem hiszem, hogy otthon éhesen maradnának, sőt, ezzel a rosztovi győzelemmel most ott a lehetőség, hogy másodikak legyenek és biztos nem engednek már belőle.
Már csak két kör van hátra, azt hittük, hogy nehéz, vagyis nehezebb lesz ez a csoport, de simán megoldották, valószínű a középdöntő még ennél is könnyebb lesz/lehet.


Amennyiben elöl továbbra is hozzák azt amit a CSM ellen, és hátul pedig azt az über védekezést amit májusban a Budu ellen, nem lesz kérdés, hogy ki emeli a serleget a magasba májusban.