Menni vagy nem menni, második felvonás

Felhőkkel teli az ég Győr felett, lehetnék vészmadár, de úgy döntöttem, hogy ez az írás pozitív marad. Fontosnak tartom az, hogy ne adjuk fel a reményt, hiszen az ellenfelünk igazán gyenge csapat idegenben. Szóval akkor Győr-Vardar elé poszt. Kezdésként: tudjátok mi az a terített betli?

A terített betli az egyik legjobb magyar kártyajátékban, az Ultiban egy bemondás. Lényege a betlinek, hogy olyan gyenge lapjaim vannak, hogy ha jól játszom, egy ütésem se lesz, egy kört se viszek el. Ennek a tökéletes verziója a telitett betli, aminél egy lap kijátszása után leterítem a maradék kilenc lapot a kezemből, és a két ellenfelem sehol se tudja megfogni. Ez a lapjárás nagyon ritkán jön össze. Ezen felbuzdulva lehet abban reménykedni, hogy az ETO összes játékosa egymás után kétszer ne játsszon ennyire gyenge meccset, mint múlt szombaton. Volt egy teljes hetünk rendezni a sorokat, kicsit rápihenni erre a küzdelemre.

Nos, akkor miben lehet bízni. Az első és legfontosabb, bármi legyen is az elején valakitől kell pár átlövés gól. Szen és Kovacsics erre képes lehet (Müller is valami csoda folytán, csak elvileg ő nem játszik) de ehhez meg kell nekik csinálni a helyet. Ha ez megtörténne, akkor több hely nyílna a betörésekhez és a beálló játékhoz, onnan pedig nyert ügyünk van. Az tuti, hogy még egyszer ennyire látványosan Heidi ellenne nem fognak fújni a bírók mint az első meccsen. Ha ez nem jön össze, akkor kihasználva a középen lévő tömörülést el kell kezdeni a gyors játékot fent és a szélekre lejátszani a labdát. Az első meccsen talán a legnagyobb hibánk az volt, hogy első kézből a beállós játékhoz és a betöréshez kerestük a helyet, csak a második variáció volt a széljáték. Mire oda került volna, hogy lehúzzák szélre a csajok, az ellenfél két szélső védője már faultolta az irányítóinkat és átlövőinket. Ha ezt meg tudnánk játszani az eredménye megint csak az lenne, hogy fellazulna középen a fal. A harmadik, amiben bízhatunk, hogy a bírók korrektül fognak fújni. Itt nem arra gondolok, hogy majd csalnak nekünk, sőt még csak arra sem, hogy fújnak egy hazai pályát. Én azt szeretném, ha korrektül befújnák, mikor Lökét a nyakánál fogva birkózzák le, amikor Althaus első szándékos piros lapos megmozdulásánál ténylegesen adnak neki egy piros lapot, vagy legalább kiállítják két percre és még sorolhatnám ezeket. Ezt a párharcot meg lehet fordítani önerőből, nem kell ehhez bírói csalás csak normális fújások.

Nyílván ezeket könnyű így leírni, és sokkal nehezebb megvalósítani. Természetesen ezeket a dolgokat Martin is látja, sőt ennél sokkal jobban is (Kocsis Máté remélem tisztában van vele, hogy vállalhat válogatottat is az ETO mellett!!!) és mint az egyik legnagyobb rajongója, biztos vagyok benne, hogy valamit kifőz ma estére, ami igazodni fog a jelenlegi, rendelkezésére álló kerethez. A Vardar nem egy világverő csapat, ezt írtuk múlt héten. Most is tartjuk, még akkor is ha már szemmel látható, hogy van edzőjük. Szintén múlt hétenArtmooney kollega azt írta: az esély 60-40 % a mi javunkra. Ez most megfordult. De hat gól nem a világ vége. És ennek tudatában kell pályára lépni, hiszen itthon bármi megtörténhet.

Végezetül pedig egy kicsit a meccstől eltérő, de érdekes gondolt a tegnapi:

akár továbbjutunk, akár nem, az már most tény:
a) az idei igazolások a katasztrófa határát súrolják
b) a jövő évi keret legnagyobb erőssége az lesz, hogy visszatérnek a sérültek/szülők, ami egyben jelzi, hogy a mostani igazolások megint micsoda faszák lettek

Hajrá Győr, hajrá csajok. Felhőkkel teli az ég Győr felett, lehetnék vészmadár, de úgy döntöttem, hogy ez az írás pozitív marad.