dKP hat - a végső visszaszámlálás

"Ez itt a Hatosfal dKP, azaz Damen Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Female Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja."

Ember legyen a talpán, aki még tudja követni, hogy mi folyik mindkét nemnél. Mi most a nőknél próbálunk rendet vágni, hogy aztán majd tovasszal újra rangsoroljunk. Közben jön a szokásos decemberi világverseny, ígérni nem merünk, de arról még posztok is lesznek.

8. Thüringer HC

Nem, továbbra sem szerencsés őket, ha a médiákok Thüringernek hívják őket, mert még továbbra is ez pont olyan szarul hangzik, mint amikor a Jurószport azt mondta, hogy "ferencvárosi" vagy "győri". Jó, nehéz ez, de tessék csak szépen THC-nak hívni őket. Már csak azért is, mert újra listázzuk őket, annak ellenére, hogy csoportnegyedikek. Innen simán kinéz nekik a továbbjutás, mert a győri vitézkedést követte egy feltűnően magabiztos podravkai győzelem (az ETO hattal nyert ott, ők nyolccal, haló!), és milyen érdekes az élet, ők az egyetlen csoportnegyedikek, akik még nem estek ki. A képlet egyszerű, ha nyernek a Krimnél, két pöttyel tovább mennek, ha nem, kizúgnak (a különböző, döntetlenekkel spékelt verziókba ne menjünk bele, annyit az egész nem ér, és vegyük fixnek a horvátok győri buktáját is). Herbert Müller összerakott valamit, ami működik, és ha minden úgy alakul, hogy sejtjük, akkor bizony a Népligetben tavasszal nagyon oda kell figyelni, hogy ne legyen belőle csoportnegyedikség, mert a túloldalról nem a Rosztovval kéne negyeddöntőzni.

Csak ezen a képen tűnik úgy, hogy nagy küzdelem volt

7. Fradi

Nagy visszatérők is vannak, meg van egy nagy zuhanónk is. Bizonyára belejátszott a hétközi siófoki kifingás is, hogy megérte-e, azt nem tudom (szerintem nem), de a CSM sokkal simábban tepert át a Fradin, mint a hat gól azt mutatja. A zöldeknél nagyjából semmi nem működött, és hiába tolta a két közvetítő erő ezerrel a "bíró a hülye"-mantrát, ez csak annyiban volt igaz, hogy igen, hülye volt a bíró, de ide is, oda is (tovább tudott romlani az általános színvonal játékvezetésben, brrrr). Ami a magyar bajnokság bárki ellen elég (sokszor még az ETO ellen is), az nemzetközileg továbbra is viszonylag karcsúnak tűnik, de legalábbis nem F4-érettnek. Pedig ekkora esélye a Fradinak F4-re még sosem volt, mint idén, elég arra figyelni, hogy ne legyenek negyedikek tavasszal, és máris minimum 70-30-cal játszhatnak bárkivel negyeddöntőt. Ehhez azonban egy viszonylagos kiegyensúlyozott tavasz kell, meg az, hogy hétvégén pont(ok)at hozzanak a norge Ü35-től. Vereségnél 2 vitt pöttyel indulna a tavasz, ami nem sok jót vetítene előre.

6. København

Ki, be, ki be. Most éppen be. A bresti iksz erre mindenképp jó volt, a brestiek továbbra is a csalódás kategóriája, a koppenhágaiak viszont csak nem akarnak összerogyni. Ha a papírforma bejön, bizony három ponttal mennek bele a tavaszba, és ez mindenképpen negyeddöntő-szagú náluk, ami valószínűleg bőven a célkitűzésük teljesítése. A hét végén játszanak egy edzőmeccset otthon a Sävehoffal. Még az is lehet, hogy tényleg edzésnek szánják, és nem pont nélkül esnek ki a svédek. Nem oszt, nem sorosz.

5. Vipers

Ismét egy pozitív meglepetés: baromira elgatyázták az állítólag magukat F4-esélyesnek tartó Bietigheimot, akik amúgy voltak is másodikak nálunk, bizony. Ezzel azt elérték, hogy a németek kiestek, ők továbbjutottak, és a Fradinak a legrosszabb hír, hogy a fix négy pont és utolsó sörmeccs helyett mehetnek Norgériába vért izzadni. A képlet egyszerű, eddig ő nem visznek pontot, a Fradi kettőt, és mindenki annyival fogja ezt növelni, amennyit most megszerez. Hát, hogy őszinték legyünk, most nagyobb összeget tennék a 2-2 vitt pontra, mint bármi másra.

Szállj, szállj, szállj fel magasraaaaaaaaa

4. Metz

Bizonytalan kezdés után végképp feltették a kezüket, hogy csókolom, itt vagyunk. Mócsing Larvikban még ez ellen a Larvik ellen (akik azért cask elverték a Budut) is szép, Larvikban főleg, így a két meccsen csak ellenük összegereblyéztek egy black jacket. Az ász megvolt, most kijött hozzá a király is. Vagy királynő. Minden bizonnyal hétvégén a montenegróiakat is kiosztják, és így öt ponttal mennek a tavaszba. Nem sok, de akármi lehet belőle. Csoportgyőzelmet kivéve.

3. Ростов

Stabilizálta őket Ambros, a védekezésük egészen pofás lett, de ez a svédországi kirándulás nem az, amire keretet tesznek és kikerül a klubelnök irodájának falára. Bizonyára nem volt amúgy sem egyszerű komolyan venni a meccset a tutifixbiztos kieső ellen, de azért csak behúzták. A Brest elleni hétvégi kulcsmeccs lesz, a vitt pontok miatt, ugye. Ha meglesz nekik, akkor máris nézhetik, hogy ki lesz a negyedik tavasszal a túloldalon. És meglesz.

2. CSM

A csodacsapat. Csoda, hogy még vannak. Amit ők idén előadnak, az a cirkusz és a bohózat szerelemgyereke. A hétvégi teljesítményük mégis annyira meggyőző volt, hogy muszáj ide tennünk őket. Volt egy olyan érzésünk (persze tévedhetünk), hogy kapott a csapat egy olyan csomagot, hogy ha megint nem jönnek az eredmények, akkor most már nem az edző megy, hanem ti. Cvijics pont annyira antipatikus, mint amennyire Joka volt Győrben az ellenfél arcába üvöltök három centiről a gólom után-attitűddel, de sajnos egy kibaszott zseni a nő. A képlet náluk egyszerű, mint mindig: ha akarnak kézilabdázni, a BL esélyesei. Ha nem, akkor az MTK ifi is megveri őket. Ha Djukics tudja tartani szorosan a gyeplőt, akkor az előbbi helyzet fog beállni. Viszont simán benne van, hogy a Bietigheim elleni hazai sörmeccset elbulizzák. Jelentősége nincs, a szurkolóinak a legfontosabbat már odaadták: négy pont a magyarok ellen.

Beáll, lő a beállő

1. ETO

Továbbra is az egyetlen hibátlan csapat, nem lehet máshol a helyük, pedig megint minden volt ez, csak nem meggyőző. A hétvégi két pont sem kérdés, persze, de ez még messze van az igazitól. Ez a csoport nem volt értékmérő, illetve egyetlen meccs lett az, az egyre acélosabb THC ellen. Sokat nem tudunk mondani, majd a tavasz eldönti, jó-e az irány, főleg a két CSM-meccs, de még a két Fradi elleni is. Meglátjuk.

Nem a BL-hez kapcsolódó hír, ami számomra új, lehet, hogy elaludtam: Kiss Niki elvileg végleg az Érdé. Ha ez így van, akkor mostantól kezdve hivatalosan is ráüthetjük az ETO-ra és annak vezetőségére a "világ balfaszai" címet, mert végre lett volna egy magyar játékos, aki hiányposzton tud értékelhetőt nyújtani. Továbbá mostantól kezdve - javaslom a a vezetőségnek - nyugodtan szüntessék meg a kölcsönadás című győri színjátékot, mert az elmúlt 15 évben én nem emlékszem olyan játékosra a fiókcsapatba adottakon kívül, bár onnan sem sokra, akik kölcsön után még visszajöttek Győrbe. Herr Orsi, Bódi és Orbán voltak, akik elmentek és visszajöttek, de nem kölcsönből. Lassan tényleg el kellene már valakinek számolni az évi 400 milliónyi TAO-val. Nem mehetek szó nélkül a Broch-ügy mellett sem: a csapat beállóst keres, de májusig dönthet a folytatásról. Értjük. Tehát most akkor fél évre keresnek játékost? És ha Broch nemet mond, akkor májusban megint keresnek? Vagy 1,5 évre? És akkor ha Broch igent mond, akkor lesz 3 beállós? Ez nem szociális intézmény. Legfeljebb januárig szabadna várni. Legfeljebb!

Képeket az EHF facebookjáról csórtunk.