Alázások hétvégéje

"Ez itt a Hatosfal dKP, azaz Damen Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Female Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja."

Első forduló: pipa. Hogy őszinte legyek voltak meccsek amiknek kifejezetten örültem, volt (egy) aminek nagyon nem. Igazából sokat gondolkodtam, hogy lehet nem rangsort kéne állítani, vagy legalábbis nem a megszokott módon, hogy csapatokat, hanem inkább mérkőzéseket, de akkor azt hiszem nem kicsit kapnám az ívet - mert bocsi, de számomra 10-20 gólokkal agyonnyert meccs még ha az ellenfél a világ legjobbja(i) is, minden csak nem színvonalas.
No nézzük.

10. FTC

Ismétlem magam: sürgősen valamit változtatni kell. Ez a keret többre képes. Hallottunk itt már mindent, de az abszolút kedvenc a fiatal csapat megnevezése. No, akkor nézzünk csak körbe: van egy 26 éves balszélső (Nada az én szememben már világklasszis szvsz), egy 27 éves átlövő (tekintsünk most el a formájától), egy kétszeres BL-győztes 28 éves, és egy 26 éves irányító, egy 24 éves jobbszélső, egy 29 és 25 éves beálló, két 25 éves kapus, egy 32 éves védőspecialista és - ha eljutunk odáig - januárban egy 32 éves irányító. Valóban kettes voltam matekból, és valóban vannak olyan csapatok ahol az élet 28-on túl kezdődik, de akárhogyis nézem, az, hogy ezt a csapatot fiatalnak kategorizáljuk ebben a sportágban, hát azért az kicsit túlzás... A cserék valóban többséggel 22 alattiak, és valóban Háfra elsőszámú lövőként fiatal, ahogy Klujber is, de azért úgy gondolom, hogy itt vannak olyan játékosok akik már játszottak nem egy-két tétmeccset életükben, ergo nem hinném, hogy a fiataloktól várnánk azt a szerepet, hogy majd átlendítsék a csapatot a holtponton, és ez sem magyarázat arra amit látunk idén tőlük.
És, hogy a hétvégi teljesítményről is szó essen; én már az első félidőben +5-nél megjegyeztem, hogy ebből lesz még 10 is. Így is lett. Védekezés egy nagy nulla, támadás is. Megvitattuk már a listán, hogy bár Háfra valóban a korához és képességeihez mérten kiemelkedő játékos, de Gjekstad ügyesen taktikát változtatott, és hagyta őt meglövetni, míg a többiek előtt az alapból is elég kevés levegőt ami idén jutott, még azt is elvette... Őszintén szólva nem látom azokat a pontokat amik azt mondanák, hogy könnyebb lesz majd innentől, vagy hogy feltámad poraiból a csapat, mert nem nagyon van ilyen... Szélre alig-alig megy le labda, Klujber pedig (még) nem egy Vjahirjeva vagy Mörk. Ha nincsenek közbelövések, sokra nem megy sem ő, sem a csapat a betörési kísérletekkel, mert lazán levédekezték a norvégok, mikor már lehetett lazulni a végén, akkor már lehetett ezekkel próbálkozni, de ez a Metz ellen kizárt, hogy működni fog, ellenük iszonyatosan kellenek a 9-10 méterről zúduló bombák. Podravka oké, bízzunk benne meglesz, és utána? Rosztov, CSM, Esbjerg. Jelenleg a 10. hely is hízelgő.

9. Valcea

Azt hiszem jól mutatkoztak be, bár az EHF annyira nem reklámozta ezt a meccset (vagy csak hozzám nem jutott el), hogy nekem is csak vasárnap jutott eszembe, hogy hoppá, a Valcea-Bietigheimmel mi van? Ja, hogy azt már péntek este, mint nyitómeccset letolták... A Bietigheim keretét elnézve én úgy gondolom, hogy ez alázás volt számukra, ennél azért többet vártam volna tőlük, bár igaz tavaly is ilyesmit produkáltak. Kíváncsian várjuk a Brest elleni derbit.

8. Esbjerg

Drukkoltam nekik, és bíztam előzetesen egy ikszben. Félidőben 8-13 volt és itt el is engedtem, aztán szépen felhúzták magukat, végére már pariban is voltak. Azt hiszem ez a maximum amit ki tudtak hozni magukból, hazai pályán még a Rosztovot megszorongathatják, de nem valószínű, hogy idegenben skalpolnák a két nagyot.

7. Vipers

Előrébb is lehetnének, de mégsem megy. Leginkább azért, mert számomra nem derült ki, hogy mit is tudnak igazából, hisz ahogy fentebb írtam egy teljesen értékelhetetlen teljesítményt nyújtó Fradit vertek rommá, amelyik a 15. percben megadta magát. Október 20-ig még várhatunk is az igazi erőfelmérőre, mert most a Podravka jön és gyanítom ott sem lesz nehezebb dolguk.

6. Buducsnoszt

No, hát itt ki lett jelentve róluk minden: titkos esélyes, világ legjobb védelme stb. Ahhoz képest elég szépen cumiztak otthon, még nem néztem meg, de azt hiszem mindenképp pótolni fogom mert kíváncsi vagyok, hogy ők teljesítettek ennyire maguk alatt, vagy a Brest lett ennyire jó? Ettől függetlenül még mindig úgy gondolom, hogy megnyerik a csoportjukat, a helyezés erősen a hétvégének szól.

5. Brest

Igazából amit a Buduról írtam, az rájuk is igaz. Vagy tényleg ilyen jók voltak, vagy a Budu volt gyenge. Bármelyik is, idegenben azért csak bedobtak 35 gólt a - szerintem - túlhájpolt montenegróiaknak, ami mindenképpen elismerésre méltó. Mindenesetre az átlövők megdolgoztak a pénzükért, a 35 gólból 21 az ő nevük mellett szerepel, szám szerint Gros 7, Kobylinska 5, Minevskaja 5, Niakate 3, Mangué 1, és ahogy elnézem szélről és beállóból is beköszöntek nem is egyszer. Ezzel az idegenbeli győzelemmel azért tettek egy lépést a csoportelsőség felé, bár velük tavaly is számoltam, aztán kiesés lett belőle, úgyhogy továbbra is óvatosan bánok velük.

4. CSM

Nagyon kíváncsian vártam, hogy mit láthatunk majd tőlük, és azt hiszem pozitívan kell értékelni. Az első kérdés az volt bennem, hogy mire számíthatok: megint egyénieskedő, csapatszinten széteső játékot, vagy harcosságot? Utóbbi, méghozzá azt a fajtát amikor még Rasmussen volt az edzőjük. Nem tudom, hogy mit láttunk volna Rydével, de azt évek óta először, hogy isszák az edző szavait és van köztük kommunikáció is, amiből egy elég jó CSM lett. Vasiléról Kim is csak jókat nyilatkozott, kérdés, hogy a klub hogy gondolkodik, de ha ő marad a vezetőedző, nem hiszem, hogy rosszul járnának, meg hát ki ülne már le oda? Vannak emberek akik mindig a surranópályán vannak, pedig jóval többet érnének. Reméljük itt is ez lesz

3. Metz

Sérülés miatt nincs Smits, eligazolt Edwige és Niombla, de úgy tűnik, hogy ez nem viselte meg őket. Továbbra is acélos a védelem, és a franciákra jellemző módon megoszlottak a posztok között a gólok. Ez is egy olyan meccs volt, mint az ETO-Sävehof. Mindenki tudta, hogy ki lesz a győztes, csak a végeredmény volt kérdéses. Most Érdre látogatnak a Fradi vendégeként. Ha azt látjuk a zöld-fehérektől amit Norvégiában, akkor esélyük nem lesz, és a Metz szép lassan, szisztematikusan fogja őket agyonverni, ha harcos oldalát mutatják akkor is azt gondolom, hogy a Metz elhozza a két pontot Érdről.

2. Rosztov-Don

A második "mindenki tudta, hogy ki lesz a győztes" mérkőzés. Nagyon nem is tudom, hogy mit lehetne erről írni? Nagyon semmit. Hétvégén Bukarestbe látogatnak, az már keményebb dió lesz, főleg ha a románok összekapják magukat, bár én az oroszokat érzem esélyesebbnek.

1. Győri Audi ETO

És végül a harmadik "mindenki tuda, hogy...". Az utolsó 10-15 percét láttam a találkozónak. Előtte tickeren nézegettem csak rá hellyel-közzel, de ott az eredmény alakulásából - meg az eddigi bajnoki fordulókból - azt láttam, hogy igazából addig amíg bírja szuflával az ellenfél, veszélyes bárki a győriekre, viszont ahogy fogy a szufla úgy gurul a henger. Hogy ez meddig és ki ellen lesz elég, azt még úgy kb januárig nem is nagyon fogjuk megtudni, de ami nekem a végéből kitűnt, hogy átlövések ellen mintha nem igazán működne a védelem, legalábbis a svéd lánykák elég lazán szórták a gólokat 10 méterről, ami persze abból is fakadhat, hogy a védelem gyengült, de ettől függetlenül is ez eléggé szemet szúrt. Továbbra is azt mondom, hogy az a pici nüansz ami májusban kell, az ETO oldalán van.