slot amerika slot asia slot ceko slot dubai slot eropa slot china slot filipina slot hongkong slot italia slot jepang slot jerman slot kamboja slot korea slot lebanon slot lodon slot luar slot malaysia slot myanmar slot platinum slot prancis slot rusia slot singapore slot taiwan slot thailand slot vietnam akun pro amerika akun pro asia akun pro ceko akun pro china akun pro dubai akun pro eropa akun pro filipina akun pro hongkong akun pro italia akun pro jepang akun pro jerman akun pro kamboja akun pro korea akun pro lebanon akun pro london akun pro luar akun pro malaysia akun pro myanmar akun pro platinum akun pro prancis akun pro rusia akun pro singapore akun pro taiwan akun pro thailand akun pro vietnam senang303 sukses303 horus303 spesial4d sboku99 amarta99 joinbet99 sukses303
senang303
sukses303
horus303
sboku99
spesial4d
amarta99
joinbet99
Hatosfal – Koncepcióváltás kell (?)

Koncepcióváltás kell (?)


Egy poszt már született az Audi-ETO BL-szerepléséről, ami alatt meglepően értelmes hozzászólások születtek. Pedig az emberfiát leginkább az tartja vissza, hogy a magyar női kézilabdáról bármit is írjon, mert a kommentszekcióban szinte alap az agyhalottság. Mindegy miről szól a cikk, ha bántják az ETO-t vagy a Fradit, akkor az csúnyaság, rosszaság, árulás.
Pedig igazából mindegyikünk szereti a kézilabdát, és örül minden sikernek, amit amúgy nem tud a többség a helyén kezelni. Mondjuk a vereséget sem, mert az vagy szándékos (altat Martín, a BL-re készül), vagy a játékvezetők csalták el az ellennek. Győrben alapból az a mantra, hogy ami ott történik, az teljesen rendben van. Az elmúlt nagyjából 20-25 évben egy ember volt, akit sokszor emberi mivoltában is mocskoltak: Danyi Gábort. A fogalmatlan kókler jelző mindennapos még ma is, ha róla van szó. Félreértés ne essék, mi azt a tábort erősítettük, akik szerint a kinevezése is nagy hiba volt. Persze ezt akkor leírni szentségtörés lett volna, és nem is védeni szeretném/szeretnénk, de ilyenkor azért hajlamosak elfelejteni a Danyit utálók, hogy valaki őt kinevezte, és kétszer is hosszabbított vele. Ezt az embert a tavasszal szinte megsiratta a tábor, mert milyen jó elnök.

De jó elnök az, aki egy „fogalmatlan kóklert” vezetőedzőnek megtesz, és hagyja három szezonon át garázdálkodni? Jó elnök az, aki az addig a legtöbbek által totál feleslegesnek tartott sportigazgatói munkakört egyszer csak létrehozza, de nem szakmai indokok alapján, hanem mert valami szerepkört mégis illenék adni az ikonnak, aki mióta elnök lett, azzal párhuzamosan a sportigazgatói állás ki is múlt. Jelenleg igazából nem is tudni, ki képviseli a szakmát a klubnál, és ez a legnagyobb gond.
Márpedig az teljesen biztos, hogy változásra lesz szükség Győrben. Már majdnem azt írtam, hogy új koncepció kell, de mivel ilyen az elmúlt bő tíz évben nem volt, ezért már egy egyszerű irányvonal is megtenné.
Bár ez így azért leírva nem is igaz, mert koncepció volt: megvenni az aktuális világ- és/vagy Európa-bajnok csapatból azt, akit érünk, lehetőleg minél közelebb legyen a 30-hoz, sőt, majdnem előny volt, ha el is hagyta a harmadik ikszet.
És igazából ez az ETO játékospolitikájának legnagyobb baja. Fiatal, ígéretes tehetség gyakorlatilag Anne Mette Hansen óta nem érkezett Győrbe belső posztra. A szezon elején Háfra Noémi ugyan jött, de ebben semmi köszönet nincs.
Itt álljunk is meg egy szóra. Felteszem a – gyaníthatóan költői – kérdést, hogy mi volt az elképzelés Háfrával, illetve mi lesz vele? Nagyjából ebben is egyetértés volt a csoportunkban, hogy nem hoztuk volna Nonit, de ha már itt van, egyenesen vérlázító, amit művel vele Ambros Martín. Annál azért jobb játékos, hogy egy BL-döntő kétszer 60 perce alatt a melegítőfelsőjének cipzárját csak a levonulás után, az öltözőben húzza le. Szégyen, gyalázat. Mantra Győrben, hogy egy klubnak nem feltétlenül a magyar kézilabda érdekeit kell szem előtt tartani – valahol ez igaz is, bár akkor nem kellene igényt tartani a többszáz millió forintnyi taóra, illetve a milliárdos akadémia pénzre –, de ha van egy kis gerinc a klubnál valakiben, akkor minimum kölcsönadják Háfrát.
De vissza a kerethez. Az is már régóta látszik, hogy a fejetlen igazolások miatt szerkezetileg komoly gondok vannak. Régóta mondjuk, luxus a három kapus, időnként bejön, de többször nem, mert mindenkin ott a nyomás, hogy nem azért vannak itt súlyos pénzekért, hogy a padot koptassák. Ugyanez érvényes a beállóra is, bár ezt ugyebár azzal indokolták, hogy Brattset anyai szerepre vágyik. Ez alapvetően indokolt, de a három-három játékos a poszton legfeljebb úgy tudnánk elképzelni, ha a harmadik ember egy magyar (helyi) fiatal. Mivel azonban a klubnál van pénz lóvéra, erre igény sincs. Megveszünk bárkit, sokszor bármi áron. Ha piaci viszonyok között kellene sakkozni a létszámmal, akkor biztosan nem lennének ilyen drága igazolások.
És azok a szurkolók, szimpatizánsok, akik nagyjából végigkísérték a klub felépülését erre a szintre, tudják, miről beszélek. Sokszor kellett kompromisszumot kötni Vanyus Attiláéknak, akik a saját utánpótlást kiemelten kezelték. Ezért mikor a kor nagyobb klubjai, mint pl. a Dunaferr „lerabolta” a csapatot, a saját berkekből előbányászott fiatalokkal is hozta a második-harmadik helyeket, nemzetközi kupadöntőket. Nyerni ugyan akkor sokáig nem sikerült, de még mindig rengetegen nosztalgikusan emlékeznek arra az időszakra. Az még igazi győri csapat. Akkor még lehetett tiszta szívből örülni egy-egy győzelemnek. A büdzsé pedig egyáltalán nem volt kiemelkedő. Viszont tudatos volt az építkezés, volt elképzelés. Így mikor Bradeanu áldott állapotba került, senkit nem igazoltak a helyére senkit, nélküle kellett megoldani a feladatot a szakvezetésnek.


És ha már szakmai munka: külön részben vizsgáljuk meg Ambros Martín munkásságát. A spanyol szakember elvitathatatlan érdemeket szerzett abban, hogy a klub szintet lépett, bár az első két BL-győzelme tulajdonképpen a korábbi bő két évtized munkájának gyümölcse volt. Majd úgy döntött, teljesen átreformálja a keretet, igazolt nyolc játékost, a végeredmény pedig köztudott: se bajnokság, se BL négyes döntő. Ennek ellenére maradt a posztján – ugyebár Danyi Gábor ebbe belebukott, jogosan egyébként –, és utána megint sikert sikerre halmozott, amiért járt is neki a kalaplengetés. Bár a grandiózussá válás, a koncepciótlanság akkor már erősen kezdett érződni a játékospolitikán. Aztán váratlanul távozott Győrből a sikeredző, aki egyébként időközben a közvélemény szemében – még Győrben is – veszített a renoméjából azzal, hogy elvállalta a román női válogatott irányítását. Az ETO után Rosztovba tette át a székhelyét Martín, aki az elődjével vb-bronzérmet nyert románokkal nem tudott igazán eredményes lenni, ahogyan az orosz klubcsapattal sem nyert a hazai címeken kívül semmit. A Danyi vezette ETO 2019-ben legyőzte a Rosztovot a BL-döntőben. A románoktól az orosz válogatott kispadjára ült át, az aktuális olimpiai bajnokkal sem ért el igazán kiugró eredményt, sőt, az orosz szövetség még a 2020-as EB alatt menesztette. Nem sokkal később aztán kiderült, hogy visszatér Győrbe, ahol másodjára már nem tudta megváltani a világot.
Eddig legalábbis, viszont adja magát a kérdés, hogy mennyit lépett vele előbbre az ETO. Igazából semmit, bár láttam a polgármester oldalán, hogy Dézsi Csaba András szerint a tavalyi bajnoki bukta után ott meglett az arany, míg a BL-ben a bronzot ezüstre váltotta a csapat, vagyis szerinte az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. Ez egyébként tényszerű megállapítás, nem is lehet ezzel vitatkozni, ám ennyi pénzből azért elég karcsú az egész, ráadásul Győrben a második helyek már nem lehetnek célok.


Az biztos, ahogyan fentebb írtam, a klubnak új irányt kell vennie, és első és legfontosabb feladataként komolyabban el kell gondolkoznia azon, hogy mit akar kezdeni az utánpótlásával. Mert az nem állapot, hogy senki, de tényleg senki nem jön ki – ha már Audi, legyünk stílszerűek – a „gyártósorról”. Még a szélekre sem, ami azért elgondolkodtató. Miközben a közvetítésekben mennyiszer halljuk a sopánkodást Borsos Attiláéktól, hogy a dán/francia/norvég/stb. ellenfeleknél mennyi a fiatal játékos. A BL-döntőben is a mindössze 21 éves Tchaptchet Defóval nem bírtak megbirkózni Pinteáék. Nem mi leptük meg Ogonovszkyval a norvégokat, hanem ők bennünket egy eddig sosem hallott spanyol beállóssal.
Győrben ráadásul az NB I/B-s csapat most esett ki tükörsimán az NB II-be, így jelen állás szerint nem lesz másodosztályú csapata az ETO-nak, amire nem is tudom, mikor volt utoljára példa. Talán akkor, mikor az első csapat szerepelt alapból abban az osztályban.
Tisztában vagyunk vele, hogy ez a cikk most sokaknak nem tetszik majd, nem is ad hoc született, régóta beszélgetünk ezekről a folyamatokról, évekre visszamenőleg szinte mindegyik bekezdésre lehetne példát találni a messenger üzeneteink között, és én még a Final Four előtt eldöntöttem, hogy eredménytől függetlenül összeszedem ezeket a gondolatokat, mert tulajdonképpen csak a sikerek fedik el a létező problémákat.
Remélem, az is lejön az írásból, hogy nem az ETO-ra haragszunk, hanem az ETO-ért, és ha azt szeretnénk, hogy ne kerüljön lejtmenetbe a győri női kézilabda, változásra lesz szükség. A klubházban, a csapatban, és bizony a szurkolói hozzáállásban is.