Döntőkre fel!

Bizony, hétvégén zárulnak a női nemzetközi versenyek, és szerencsére két vonalon is (BL, EHF-Kupa) érdekeltek vagyunk, úgyhogy beszéljünk is róla egy picit.


Dunaújváros és az EHF-Kupa

Nem tudom, hogy ki számított rá, én megmondom őszintén, annyira nem, hogy idáig eljutnak Zovko lányai. Igazából EHF-Kupát elég ritkán nyerünk, és az utóbbi időben ebben a sorozatban kifejezetten nehezen jutnak el csapataink a legjobb négyig. A helyzet az, hogy Kovács Annáéknak sem volt egyszerű elérni a döntőt, hiszen a legjobb 16 között a Siófokot kellett kiverniük, amit meg is tettek 47-47-es végeredménnyel, idegenben lőtt több góllal, majd jött az Asztrahány 48-46-os összesítéssel (első meccsen 26-23-ra kaptak ki, majd a visszavágón 25-20-ra győztek), és ugyanúgy, ahogy a Siófoknál, az elődöntőben is egál végeredménnyel ugyan, de idegenben nyert több góllal jutottak tovább, szóval igencsak megküzdöttek a dunaújvárosiak ezért a döntőért.


Most Konkoly Csaba, német metzingeni együttesét kell legyőzni a serlegért, és bár simán van 5 gólos difi a mi javunkra, de amit az első meccsen láttunk, az számomra nem volt megnyugtató. Zovko meccselni nem tud, kizsigereli a játékosokat, a kispadban abszolút nem bízik, pedig lehetne rotálni bőven a kulcsjátékosokat 5-10 percre. Igazából Kovács Anna az alfája és omegája az egész csapatnak, Triscsuk és Bulath elég hektikus, bár Triscsuk mindig tud váratlant húzni szerencsére. Rengeteg blama gólt kaptunk az első meccsen, átlövéseket alig, viszont döbbenetesen sok talpról, derék mellett eleresztett lövés volt, és tényleg bárki bármikor átszaladhatott a védelmen. Ezzel péntek estére kezdeni kell valamit, a hazai pálya és a játékosanyag is adott, szóval bízunk a csapatban! (Azt hiszem, hogy kimondhatjuk, hogy bármi is lesz az eredmény, magyar győztese ennek az EHF-Kupának mindenképpen van, hiszen a Metzingent azt hiszem lehet mondani azért magyar csapatnak, hisz az ügyvezető és edző is magyar, és Temes Bernadett személyében még magyar játékos is van.)

HAJRÁ DUNAÚJVÁROS!!!

Győr és a BL

Igazi hullámvasút volt idén az ETO. Sérülések, visszatérők, szezonközbeni hektikus, őrjítő, hullámzó játék. Oké, hogy ezt anno a Slagelse is elkövette, de azért mi nem erre vagyunk berendezkedve. Nem vagyok elkeseredve, hogy a Buducsnoszt jön az elődöntőben, aki F4-et akar nyerni az igenis győzze le, akárki kerül a végjátékban az útjába, és ne válogasson. Viszont továbbra is tartom magamat ahhoz, hogy MINDENT Amorim formája fog eldönteni a hétvégén! Amíg nem lendült vissza a játékba látható volt, hogy mennyire gyenge volt ősszel (és télen is) az ETO elöl és hátul is. Most pedig akkor vegyük is górcső alá a két csapatot!

Kezdjük a balszellőt. Podgoricának ott van Mehmedovics. Indulásból zseniális, viszont posztról már azért kétséges. Pavicsevics jó cseréje ugyan, de azért többnyire egyedül tolja le a meccseket. Nálunk van Kovacsics és Hársfalvi is. Kovacsics nem szélső, Hársfalvi pedig lehet, hogy fiatalkora ellenére bátor, de azért a rutin hiánya rengeteget számít. Indulásból a Győr idén korántsem favorit sajnos, sőt, viszont posztról egyértelműen mi vagyunk a jobbak szerintem. Ettől függetlenül 1-1.
Balátlövő: Neagu és Jaukovics. Neagu készjátékos, Jaukovic feltörekvő tehetség. Viszont Neaguval szemben vegyesek az érzéseim. Míg a VB-n és az olimpiai selejtezőn kirobbanó formában volt, a BL-ben, főleg idegenben telített betli. Ez - azt hiszem, hogy - tudatos történet lesz, szóval baromira vigyázni. Úgy gondolom, ha azt a védekezést veszi elő a Győr amit a Fradi ellen, akkor 5 gólon lehet őt tartani. Ha hozzá kerül a labda, akkor - ahogy a Fradi ellen - a szélsők és a hármasok már lépjenek is előrébb, hogy gondolkozásra késztessék, merre is passzoljon. Amíg gondolkodik, a kettes védője már csimpaszkodhat is a nyakába. Kitolni 9-10 méterre legalább. Ugyanígy Jaukovicsot is, bár talán ő még akkora vizet nem fog zavarni, de azért legyünk résen nála is. Győri oldalon azért jóval szélesebb a skála átlövők terén, mert a poszt főesélyesei az Amorim-Alstad páros ugyan, de ide simán lehet tenni hosszabb-rövidebb időre Grootot, Kovacsicsot, Görbiczet (és nem tudom, hogy fog-e egyáltalán lehetőséget kapni, de) Tóth Gabit is. Amorim alapember elöl és hátul is, már ezen a meccsen megfelelő módon kell cserélni, hogy vasárnapra is maradjon erő benne bőven. Itt is azért úgy gondolom, hogy 1-1.


Irányító: podgoricai oldalon van egy Rajcsevics és egy Achruk. Hát, azt hiszem, mindent lehet rájuk mondani, de azt, hogy kreatív irányítók lennének, azt még túlzással sem, főleg Rajcevic esetében. Igazából mindkettő, de főleg utóbbi védőspecialista, a cél, hogy azt a minimális irányítói szerepkört amit betöltenek, még jobban lecsökkenteni és nagy veszélyt - úgy gondolom - nem fognak okozni. Nálunk van egy Görbicz, Groot, Alstad is helyt tud itt állni és ha kap lehetőséget, akkor Tóth Gabi is. Őt viszont mindenképpen itt bevetném. Olyan profin tud talpról, derékalatti, láb melletti lövéseket elengedni, hogy erre biztos nincsenek felkészülve, és szerintem ez, ha nem is mindig, de egy-két alkalommal a lomhább hármasok között megoldás lenne. Görbicz formája engem az MK-döntő hétvégéjén meglepett. Azt hiszem, hogyha elkapja a fonalat akkor nincs mese, megvan a BL-győzelem, emlékezzünk csak vissza a 2014-esre, hogy Amorimmal együtt ott miket parádéztak; viszont a védekezése nagyon gyenge, úgyhogy még csak szélre se inkább. Groottal tenném fel elöl, úgy, hogy az irányításokat szépen, fozokatosan húznám le a rövid oldalra, hogy gyorsan lehessen őt cserélni. Grootról idén semmi negatívat nem lehet mondani, pozitívat annál inkább; mindenhonnan veszélyes, hátul pedig rendkívül hasznos. Itt bátran 2-1 nekünk.


Jobbátlövők terén viszont már nem sajnos. Sulland lehet, hogy aranyos, kedves lány, de ha nem csinálnak neki tiszta lövőhelyzetet nem nagyon talál el a kapuig, védekezése pedig életveszélyes, nézzük csak vissza, hogy mennyi gólt kap az ETO róla. Sajnos még szélen sem tud védekezni, az ment gólt lőni hozzá, aki akart, úgyhogy szigorúan rövid oldal, különben baj lesz. Bulatovics jelenleg a világ legjobb jobblövője. Nála is csak azt tudom modani, amit Neagunál, amint nála a labda lezárni a folyosókat szélen és középen, és baromira jó ütemben kilépni rá ha elindul balra, mert esküszöm, az utóbbi évben veszélyesebb balról, mint jobbról. 0-2 oda.
Jobbszél: Petrovics egyelőre nekem sötét ló, Irman viszont óriási pozitív csalódás. Azért a Krimből így beszállni, 30 évesen, szerintem nem semmi. Mégis ezt a posztot tartom most jelen pillanatban a leggyengébbnek a Podgoricánál. Nálunk van Orbán és Knédliková. Bódi kettes védekezése hiányozni fog, és sajnos itt is, mint balszélen, indulásból nagyon halványak vagyunk, posztról Knédliková bevágja ugyan, és Orbán is jó irányba halad, de lássuk be, iszonyat kevés labda, húzás megy le jobbszélre. Fura, mert mi jobbnak tűnünk, de mivel az ellenfél jobbszélsőit többször és hatékonyabban is megjátszák, ezért igazságos az 1-1.
Beálló: Ott Cvijics, akit nagyon nem szeretünk, itt pedig a világ legjobb beállósa, Løke, és egy iszonyatosan pozitív csalódást keltő Broch, akit mi először sokra nem tartottunk, de Amorimmal idézik azt az időszakot amikor Amorim társa Tervel volt, és alkatából nem is gondolná az ember, hogy lerohanásban mennyire hasznos. Itt 2-1.


Kapusok: ahogy Kilgore kolléga mondta levlistán egy dolgot nem szabad: Zdericet naggyá tenni. És ezt osztom. A Buducsnoszt kapusai igazából semmi extrát nem tudnak, van előttük egy bivalyerős fal, ami mögött azért könnyű ladbákat fogni, de annyi bravúrot nem mutatnak, mint más kapus, sőt. Grimsbø egyértelműen jobb Zdericnél és Kiss is ha jól száll be, és jó a védelem, bőven hozza azt amit a podgoricai kapusok. 2-1.

Úgy gondolom, hogy összjátékban, elől-hátul nekünk jóval szélesebb a repertoárunk. Hosszabb a pad, jobban variálható. Az én egyetlen bajom (Artmooney kollégával együtt) az egész szezonban csupán csak az volt, hogy hátul egyértelműen nagy csapatmunka van, és ha a védekezés felpörög akkor egész egyszerűen nem lehet gólt lőni a győrieknek, de elöl viszont pontosan az a baj, hogy iszonyatosan a játékosok egyéni kvalitásaira épít Martín, és a csapatmunkát legjobban a szélek bevonásával lehet lemérni, ami idén elég halovány. Nagyon középre tömörül minden, így az én egyetlen félelmem a hétvégén tényleg csak az, hogyha Amorimnak nem megy, vagy kiveszik a játékból akkor lefagy a gépezet, de ne így legyen. Ettől függetlenül összjátékban is 2-1 ide.

Ha jól számoltam akkor 11-9 a mi javunkra. Remélem ez így fog kijönni a pályán is. Mi már nagyon várjuk.

HAJRÁ ETO!!!

2016. 05. 06.: Dunaújváros-Metzingen, 18:00, Sport1
2016. 05. 07.: Buducsnoszt-Győri AUDI ETO KC, 15:15, Sport1