Történelmi KP-hez érkeztünk, Ambros Martín bő 2,5 éves győri ténykedése alatt először veszített a csapata a BL-ben idegenben, minden sorozat megszakad egyszer, blablabla. Nem is ez az igazán fájó, sőt tulajdonképpen semmi jelentősége nincs, a csoport első és második helye kb. ugyanannyit ér, mivel a négy közötti sorsolásban semmiféle irányítás vagy kiemelés nincs, oda meg el kell jutni, akárki jön a másik oldalról. Én magam egyetlen veszélyt látok ebben, ha ETO-Vardar lesz, mert ugyan a Vardar nem egy világverőnek látszó alakulat, de simán benne van, hogy bulira vették az eddigi meccseket, aztán majd a nyolc között akarnak homorítani. Szóval igen, ismét kiderült, mitől baromság ez a lebonyolítás. Hajtás után még egy kicsit erről is, arról is, KP-ről is.
Szóval van még két meccs a csoportokból. Tessék már elmesélni, miért jó, hogy ezek közül pölö a győri és a larviki csapat egészen konkrétan semmilyen célért tud játszani, sőt ha nagyon sarkítunk, ennek a két csapatnak az egész második kör semmilyen jelentőséget nem hordozott, a 8 hozott pont garancia volt a továbbjutásra, és mint látszik, egyiknek már két győzelem elég a csoport második helyére. Értelmetlen ez így.
Másik dolog, amire mindenképp reagálnom kell, az az, amit nyútomi kolléga kapott az írása után. Tessék legyen szíves már valaki elmagyarázni, hogy miért áruló és antidrukker az, aki megfogalmazza, ha valami kurvára nem tetszik neki, és miért kell olyan bullshitekkel jönni, hogy "vajon Nora Mørkre hányszor mondták Norvégiában, hogy nem Larvik-szintű játékos". Erre a helyes válasz nyilván a "tudja a tököm", de nem ez a lényeg. Nagyon egysíkú gondolkodásra vall, hogy a) a saját játékost csak dicsérni lehet, b) ne hasonlítsunk össze egy olyan játékost, aki már milliószor megmutatta, hogy mit tud, egy olyannal, aki az ittlétének bő fél éve alatt egyetlen meccsen volt képes normális teljesítményre. Nyilván Kovacsicsra, Bódira (a sor nem teljes!) senki nem fogja mondani, hogy nem Győrbe valók, akkor sem, ha éppen pocsék napot fognak ki, sőt Bódira kimondottan ki is emelte Tomi, hogy róla simán elhisszük, hogy szar napot fogott ki. De vannak olyanok, akik a meccseik 90%-án szar napot fognak ki, így viszont tök mindegy, hogy olyan kezük van, ami majdnem egyedülálló a női mezőnyben, ha nem mernek lőni (Szen, Müller), vagy ha lőnek, abban sincs sok köszönet (Müller). Hadd legyen már a véleményünk az, hogy nem idevalók az ilyenek. Nem ettől vagyunk komolytalanok, ugye, kedves facebook-kommentelő olvasónk. A más véleménnyel nekünk nincs bajunk, amennyiben az valóban vélemény. Ez nem az volt. Az meg egyébként szinte említésre sem érdemes, hogy "kritika=temetjük a csapatot". Tessék mondani, a lónak csak A és B oldala van, rajta maradni nem lehet?
És persze ugye csak az kritizáljon, aki amúgy tudná jobban csinálni. Ebből következik, hogy tessék csak mindennek örülni, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Ígérjük, hogy sosem fogunk így tenni. Világos, hogy jó sokszor lövünk mellé, mint mindenki, de jó sokszor meg nem. Ennyi ez.
8. Baia Mare
Őszinte sajnálatunkra a román "sztáralakulat" (vehehe) nagyon elverte a Sävehofot, így nem marad más hátra, mint felvenni őket a nyolcas listára. Kívánunk azért nekik egy izmos negyedik helyet, valamint egy ezzel járó montenegrói negyeddöntő-visszavágót. Bár nem bánnánk, ha a hentesbrigádot meglepnék, de ezt sem Tiseljből, sem a játékosokból nem nézzük ki. Nem kellene pedig sokat utazniuk Pestig, de marad a feltételes mód.
7. THC
A két tökegyforma, színtelen, szagtalan, rakkolós német közül most ők állnak sokkal jobban, és a hetedik helyüket a pinótlanított (azt azért halkan megjegyzem, hogy én bizony Duda sérülése után igencsak megkerestem volna Doleréket, hogy hogyé adják Pineau-t, mert akkor még nulla BL-meccse volt, valószínűleg a játékengedélye sem volt kikérve, hiszen talán 1-2 nap telt el a két esemény között, és akkor most lenne Győrben valaki, aki kintről a kapu felé mer nézni) Krim agyonverésének is köszönhetik. Ettől függetlenül ha itt maradnak, akkor azért nevezhetők lennének ideális ellenfélnek, mert az, hogy két meccsen ne tudja a győri csapat hazavágni őket, szinte elképzelhetetlen. A nyolc között már akkor ott vannak, ha otthon nem kapnak ki az utolsó körben a lipcseiektől, tőlük egyértelműen szép teljesítmény ez.
6. Vardar
Ahogy már írtam, némileg fázom ettől a Vardartól. A jelenlegi teljesítményük alapján nem jár nekik jobb besorolás, mint ez a hatodik hely, és egy esetleges ETO-Vardar párharcban is egyértelműen a győrieket látjuk esélyesnek. De azt is tudjuk, hogy a kézilabdában sok múlik a politikán, a bírókon, a napi formán, és ugye tudjuk, hogy van egy macedón főbíró. Meg persze egy magyarországi F4, ami magyar csapat nélkül vetekedne egy átlagos bohócligás bajnoki nézőszámával. Szóval a Vardar nem jó, hanem inkább szar, a hatgólos hazai a Lipcse ellen nem egy túlzottan acélos valami, de ebben a mezőnyben ez már ide elég is lett.
5. Viborg
A kevés is elég tipikus példája lett a Viborg - vagy csak segített az edzőváltás. Miután otthon hathatós bírói segítséggel kikaptak a nagybányai társaságtól, nyertek egyet Metzben, és hopp, máris úgy állunk, hogy Metz ki a nyolcból, Viborg meg egyenesen ötödik. Ilyen szép ez a női kézilabda. Kiesni már valószínűleg nem fognak, de a Larvik elleni hazai összeröffenés még simán hátrább tolhatja őket a listánkon, kérdés persze, hogy a tuti csoportelső a skandináv együttműködés jegyében (meg Frafjordra tekintettel) mennyire akar nyerni Viborgban. Lehet, hogy semennyire...
4. Dinamo
Az oroszok már a spájzban fájnölfórban vannak. Na jó, ott azért nem, de a nyolc között már igen. Igaz, hogy egy nyolcgólos buducsnoszti zakó után vannak, de tök világos, hogy nekik nem ott kellett nyerniük. Elég lesz a jövő héten Dinamóban a THC ellen, aztán meg is van a fix második hely, hogy faszán lehessen elcsalnieladni feladni a vardari derbit.
3. ETO
Ezt is megértük, a magyar címvédő nincs már a döntőben sem a lelki szemeink előtt. De a négy között meg de, a F4 meg külön műfaj, és hazai közönség előtt meg aztán főleg lehet elődöntőt nyerni, pláne ha olyan sorsolás lesz. Tudjuk, persze, értjük, satöbbi, hogy egy fél BL-győztes kezdősor hiányzik most a csapatból, de ez pont lehetőséget adna a másodvonalnak vagy frissen igazoltaknak, vagy nevezzük, aminek akarjuk, hogy most megmutassák, ők tényleg idevalók. Ehelyett azt látjuk, hogy sajnos igazunk lett. A friss igazolások egytől egyig bizonyítják, hogy ők pont egy BL-győztes cseresora, vagy mondjuk egy középcsapat első sora. Egy-egy jó (fél)meccs, felelősségvállalás nulla, és ha arra gondolunk, hogy Ambros mennyire ideges volt az övéit látva, és el is mondta, hogy nem azt játszották, amit megbeszéltek, akkor azt is megkérdezzük halkan, hogy vajon taktikailag megfelelően felkészültek-e. Kari teljesen egyértelműen idevaló, ezen nincs mit vitatni, plusz nagyon sokan tudjuk, mire képesek, mégha abban is igazolódni látszunk, hogy Misi nem fogja végigbírni egyedül (mert hogy Aguilar átlövők hiányában semmit nem ér, mert nincs neki tere, ez világos). Korsós maga a megtestesült csoda, nem csoda, hogy ő a válogatott első számú balszélsője. Oh wait.
És nem mehetünk el szó nélkül a brazil beálló leigazolása mellett sem. Az volt a magyarázat, hogy milyen jól védekezett a válogatottban hármasban, majd milyen jól tud besegíteni néhány percre Duda hiányában. Ehhez képest a BL-ben talán még a melegítőfelsőjét se vette le, és megint bejött, hogy Duda igaz, hogy a védekezés alapembere, de támadásból sokkal jobban hiányzik. A védekezés tanulható és tanítható, ezt Martín be is bizonyította. De az, hogy támadásban egy átlövőnek az a dolga, hogy átlőjön, ez nem látszik. Pedig nem hiszem, hogy az a taktikai utasítás, hogy "mássz a falra vagy adj rossz labdát Heidinek".
2. Larvik
Az, hogy ők ide juthattak, a mezőny kritikája is. Hiányposztok, sérülések, és mégis: kétszer verték a címvédőt, nem lehetnek hátrébb. Gjekstad taktikája tökéletesen működött, pedig olyan egyszerű lett volna tenni ellene, és ezt nyilván Martín el is mondta. Ők kihasználták, amit az élet eléjük sodort, meglepetés lenne, ha az F4-be nem jutnának el, bár azért ne felejtsük el, ha Breivangot nem engedik Cvijicset játszani, akkor a védekezésük máris sebezhetőbb lenne. De engedik, 15 éve engedik. Neki szabad.
1. Budu
Továbbra sem látjuk, ki tudná őket megállítani, de pláne nem, hogy hogyan.