Szezonváró női poszt

"Ez itt a Hatosfal dKP, azaz Damen Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Female Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja."

A női szekció újraéledésével (?) gondoltuk kitermelünk egy szezonváró kápét. Nem volt egyszerű (végre, hozzáteszem) dolgom, mert mintha tágulna a mezőny, és ezalatt a középházra gondolok. Jelenleg részemről úgy néz ki, hogy van két kiemelkedő nagy, mögötte két potenciális... nem tudom, döntős? és utánuk sok olyan csapat akik egymás tányérjába belerondíthatnak, ami lássuk be, rohadtul kellett már ennek a vérszegény női mezőnynek. Bár az Odense és a Siófok kiűzetését az EHF-kupába én továbbra is hülyeségnek tartom, mert lássuk be a Lublin és a Most helyett bőven elférne ez a két csapat, de hát ne legyünk már mindig tökéletesek... Szerencsére viszont van egy Brest (bár ők tavaly számomra csalódás volt) és egy Esbjerg, akik most még nem fértek be a legjobb nyolcba, de ami késik nem múlik.
Ja és a jó előre megírt kis listámat is az elmúlt egy hétben sikerült átvariálni pár történésnek lásd az áthúzott részeket.

Vágjunk is akkor bele

8. Valcea

Egy szebb napokat látott klub visszatérése. A román bajnokságot úgy tűnik, hogy behúzzák, a keretük is egész pofás, bár Nörgaard annyira tájidegen ebben a román közegben, mint... egy dán Romániában. Hasra még ne essünk tőlük, ha megnyerik a bajnokságukat akkor azt úgy tették, hogy egy Neagu és Mörk nélkül felálló CSM-et vertek meg, ami azért erősen más megvilágításba helyezi jelenlegi pozíciójukat. Masszív középcsapat benyomását keltik, valószínű a Budu után ők mennek tovább, a középdöntőben begyűjtenek pár pontot – ami lássuk be a a túloldalról jövő désektől nem tűnik nagy kunsztnak.

7. FTC

Sokat gondolkodtam, hogy 7. vagy 8. hely? Ahogy a CSM úgy ők is a rutin miatt kaptak eggyel jobb helyezést. Malovics ki, aztán, hogy jön-e valaki helyette, azt nem tudjuk. Jelenleg eléggé formán kívülinek érzem az egész csapatot, egyedül Klujber és Schatzl az aki hozza ami tőlük elvárható. Védekezés továbbra sincs, jó ötlet alapjáraton az, hogy fussuk szét az ellenfelet, csak ehhez az is kéne, hogy az ellenfél a visszafutások során ne tördelje szét a lerohanásokat, ugye. Mindenesetre a Loki és a Siófok elleni iksz elég okot ad az aggodalomra, főleg, hogy a siófoki derbit +6-ról sikerült elkurblizni és a Vipers valami olyasmit fog tolni amit a sió is. És nagyon az sem szól mellettük, hogy bármelyik tetszőlegesen választott skandináv csapat átrongyol rajtuk, úgyhogy kíváncsian várom mi lesz a futkosós játékkal egy futkosós csapat ellen.

6. Buducsnoszt

Az elmúlt évek építkezése szerintem idén már látható(bb)an be fog érni, és ha jól helyezkezdnek a középdöntőben, áprilisra még egy F4 is akár összejöhet. Bár nem szeretjük őket továbbra sem, de az utóbbi években jóval szimpatikusabb csapat képét mutatták, ami a megítélésüknek nem árt, lássuk be. Nem voltak világmegváltó igazolásaik (csak Mehmedovics jött aki számottevő, meg jött Radicsevics is), de mint írtam, itt évekig építkezés ment, az utánpótlásból töltötték fel a hiányposztokra a játékosokat, akik összeszedtek annyi nemzetközi rutint amit akár most talán be is válthatnak.

5. CSM

Hát ő, nem is tudom... Most még a BL-rutin – ami egyértelműen mellettük dolgozik a másik román riválissal szemben – miatt megelőlegezem nekik az ötödik helyet, de ha a Valcea jobb nyitányt produkál részemről mennek is hátra. A bajnokságot bűn szarul kezdték, a bajnoki cím is elúszni látszik már szeptember után, és én már látom előre az újabb botrányokat amit nemhogy ők, de mi szurkolók sem úszunk meg sosem. Őszintén? Baromira nem örülök ennek és már nagyon unom, hogy minden évben megy a cirkusz, egy kurva jó csapat lehetne belőlük, de akkora a széthúzás és a személyi kultusz a csapat körül, hogy megfojtja a bennük lévő lehetőségeket, ami a kézilabdáért dobogó szívemnek azért fáj. És azóta Ryde már le is lépett, ideiglenesen a másodedző Adrian Vasile lett a megbízott, és őszintén szólva fogalmam nincs, hogy kinek lenne még szándékában leülni a bukaresti kispadra. (Aztán csak mostanság néztem, hogy az Esbjerg ellen kezdenek, méghozzá idegenben. Egyezzünk ki egy ikszben.)

4. Vipers

Van Löke, viszont nincs Lunde. Igazából tehetném őket a harmadik helyre is, de valahogy mégsem érzem most ezt. (És akkor most igazából azt mondanám, hogy ezzel ki is kerültek részemről az F4-ből, de kit tegyünk be a helyükre?) A versenyszellem tutira meglesz, ahogy az is, hogy meccsről meccsre pörögnek rá a cuccra. Sulland meglepett a tavalyi formájával, sosem kedveltem a játékát, de mintha az egész mozgása letisztultabb lenne és a kondija is javult. Ha jól látom a keretet akkor Arntzen lesz itt a ballökő, akitől meg a jelenben nem vagyok elájulva, mert azontúl, hogy MELLmagasságban megáll rajta a szemem, más kiemelkedőt szvsz nem nyújtott még eddig.

3. Metz:

Számomra az előző F4 abszolút vesztesei. Többet vártam tőlük, előzetesen őket tippeltem a döntőbe, de ahogy egy kommentelőnk írta korábban „tipikus első bálozók” benyomását keltették Smits „megrémült őzike az autópályán” szemeivel. Véleményem szerint gyengültek, jelentősen, azért Edwige és Niombla fontos szerepet játszott a védelemben - utóbbi még elöl is kulcsfigura volt ráadásul - , és hát az igazolásaiktól sem estem seggre. Az egyetlen idegen név ami szembeötlő volt számomra az egyértelműen Burgaard (Gros szívhatja a fogát, hogy a rivális Bresthez igazolt), bár már elég régen alkotott maradandót úgyhogy nem tudom: erősítés?

2. Rosztov-Don

Mikor elkezdtem nézni a keretet kerekedtek a szemeim, no nem a névsoron (na jó, azon is) hanem az életkorokon. Oldest team ever címre azt hiszem be is jelentkeztek – és meg is nyerték – ugyanis tizenegy 30+-os játékos van a keretükben, és hát igazából majdnem mind a kezdőemberek között, bár ma már mintha ez a női mezőnyben nem számítana. Az biztos, hogy idén erősebbek lesznek, most már adott az a háttér Martinnak ami Győrben is meg volt, úgyhogy komoly potenciális győztes, de úgy gondolom, hogy a profizmus (értsd: rengeteg már győzni tudó játékos) még mindig az Eto oldalára billenti a téthelyzeteket, amit ugye láttunk a tavalyi döntő(k)ben is.

1. Győri Audi ETO:

Ez azt hiszem, hogy nem kérdés. Az igazolások egyértelműen mellettük szólnak, mind elöl, mind hátul. Úgy gondolom, hogy a csoportkör sétagalopp kell(ene), hogy legyen, és igazából nagyon a középdöntőben sem kell megerőltetni magukat Danyi Gábor lányainak. Ha az Amorim-Edwige páros összeszokik az elég impozáns jelenség lesz hátul, akik mellé ha betársul kettesbe Hansen és Nze Minko, akkor tényleg nem tudom ki fog áthatolni azon a falon. Igazából amit eddig láttam és amire szerintem még a csapat is keresi a megoldást, hogy Oftedal és Görbicz cseréjét hogyan oldják meg, mert a Vác ellen mintha többször zavar támadt volna a gépezetben, hogy ki mikor kit cseréljen, hisz Oftedal hátul így kiszorul a szélre, és addig-addig húzták vonták egymást a pályaszélén míg végül egy pillanatra nyolcan lettek – ezt csak én láttam így, nem biztos, hogy így volt, de nekem úgy tűnt – amit a bírók nem észleltek. Úgy gondolom, hogy elöl sem kell, hogy idén gond legyen, támadásban nekem picit Edwige lóg ki, így talán csak a beállós poszt az ahol most fogást tudnék találni.