Egy kézilabda-meccsen (meg úgy általában egy tetszőleges sportág meccsén) egyszer kell vezetni, a lefújáskor. Ezt a győriek most megmutatták, hogy hogy kell csinálni, és még ha nem is volt jó a játék, nagyot küzdve elhozták a két pöttyöt a Don mellől.

Sajnos csak ilyen meglehetősen gagyi képet sikerült vadásznunk, újabban a klub nem küld semmit, a facebook-oldal meg olyan, amilyen - mindegy, csak a csapat legyen jó, ugye. A simánál valamivel simábban húzta be az ETO a kötelezőt, de az egyetlen tét igazából az volt, hogy ha ez nem lett volna meg, akkor nem kellett volna álmodozni semmiről. Meglett, pipa.

Ma este rajtolunk!

Míg Rasmussen tökéletesen felmérte szombaton is és vasárnap is, hogy hol vannak az ellenfél gyenge pontjai, ez Martínnak csak szombaton sikerült. Az egy góllal, valamint az idegenbeli góllal elveszített BL-döntők után van már hetesekkel elveszített döntője is az ETO-nak, pedig ebben a meccsben több volt, és kétszer is sikerült megnyerni. De aztán jöttek a dán svédjei.

Nem tudtuk, mire számítsunk a tét nélküli visszavágón, de úgy két percig volt kérdés a kimenet. A győriek úgy 20 perc alatt nem csak elrendeztek minden kérdést (vagyis azt az egyet, hogy szorosabb lesz-e a visszavágó, mint az odavágó), hanem egész egyszerűen megsemmisítették a Fradit.

A negyeddöntők visszavágói egy kivétellel teljes érdektelenségbe fulladnak, ami azért felvet egy-két kérdést.

Nagyon bölcs megállapítás a címbeli, és leginkább annak szól, hogy előzetesen azt vártam, hogy nem lesz döntés az első meccsen. Lett, de még hogy.

Utolsó csoportkör, minimális izgalmak, de azért egy fontos kérdés: lesz-e magyar magyarnak farkasa.

Ez a mai meccs bizony nyerhető volt, vagyis lett volna, de egy valami iszonyatos bénázásai miatt nem sikerült. És ez az egy valaki nem fehér felsőben volt ma.